Rólunk

Saját fotó
A MESKA a Mindenféle Egyedi Saját Készítésű Alkotás-ok lelőhelye, ahol igényes, saját készítésű tárgyakat lehet adni-venni. Ezen a blogon keresztül szeretnénk megosztani mindenkivel a Meskával kapcsolatos tapasztalatainkat, és talán a gondolatainkat is erről-arról, kis világunk dolgairól. Kellemes olvasást!

2009. május 18., hétfő

Hétfői Meska portré. Bemutatkozik Fércművek!

Népszerű alkotóinkat bemutató sorozatunkban ezúttal Fércművek-et ismerhetitek meg közelebbről.

Kellemes olvasást!




Kérjük, mutatkozz be pár mondatban azoknak, akik még nem ismernek!


Sebők Judit vagyok. Budapesten élek. Pillanatnyilag otthon vagyok két huncutzsivánnyal, egyébként általános iskolában angolt tanítok.

Meska: Mióta foglalkozol ezzel a technikával és ki vagy mi indított el ezen az úton?

A többiekkel ellentétben én nem mondhatom, hogy gyerekkorom - vagy évek óta varrok, mert ez a szenvedély új keletű az életemben.

Tavaly ősszel ellenállhatatlan késztetést éreztem, hogy megtanuljak varrni.
Ez azóta is folyamatban van, de ezen a fórumon is szeretném megköszönni a kedves biztatásokat és a bizalmat, amit a megrendelőktől kapok.
Persze mindig alkottam valamit, de a textileket eddig csak messziről csodáltam és ábrándoztam mi mindent készíthetnék belőlük.

Meska: Hogyan szoktál alkotni, miből merítesz ihletet?

Azt hiszem kisgyerekek mellett nem is kérdés honnan jönnek a gyerekes gondolatok.

A legtöbb ötlet villámként hasít belém és persze rögtön meg kell valósítanom. Ez is az oka, hogy körülbelül fél éve tulajdonképpen nem alszom.
Az éjszakák maradnak alkotásra, mert napközben arra sincs nagyon esélyem, hogy megfésülködjek.

Ha a fiúk lefeküdtek, én levonulok a pincénkben berendezett "műhelyembe", bekapcsolom a rádiót és kezdődhet a móka.

Meska: Az alkotáson kívül milyen kedves időtöltéseid vannak még?


Ha még jut egy kevés idő a gyerekek és a kreatívkodás mellett, akkor szívesen keresek kincseket bolhapiacokon vagy turkálókban.
Szeretem újrahasznosítani az itt talált dolgokat.
Imádok sétálni, csavarogni.
Otthon is el tudom ütni az időt sütéssel, főzéssel.
A zenehallgatás és az olvasás is nagy kedvenc, de mostanában háttérbe szorulnak, mert a nap sajnos még mindig csak 24 órából áll.

Meska: Mit tartasz fontosnak az életben és alkotóként milyen értékeket képviselsz?

Az egyszerű a nagyszerű.
Ezt vallom és erre próbálok törekedni az élet minden területén több, kevesebb sikerrel, de azt mondják a szándék a fontos.

Meska: Mit tanácsolsz azoknak az alkotóknak, akik nemrég kezdtek el árusítani a Meskán? Szerinted mi a siker titka?

Fogalmam sincs. Ahogy arról sincs, hogy kinek mit jelent a siker.
Nekem az is siker, hogy megkértetek, hogy mutatkozzak be. :)

Az is siker, hogy amióta meskázom, rengeteg új emberrel ismerkedtem meg, akikkel nem találkoztam, beszélgettem volna egyébként.

Annyit megtanultam, hogy a jó fénykép elengedhetetlen, de ez "csak" a közvetítő eszköz.
Számomra a lényeg, hogy az alkotásnak stílusa, karaktere legyen.
Címke nélkül, ránézésre is kiderüljön, hogy kinek a munkája.
Azt gondolom, ez teszi egyedivé, amit bemutatunk.

Meska: Megosztanál velünk egy apró tippet, vagy megmutatnád, hogyan készítesz el egy egyszerűbb tárgyat?

A fa motívum és a pöttyök iránti rajongás ihlette a következő kulcstartót, amit filcből és maradék anyagokból bárki elkészíthet.

Hozzávalók:

- egy kis darab filc
- maradék anyagok
- cérna/tű
- kulcskarika
- szalag
- olló



Papírra szoktam rajzolni a terveket, majd ez alapján szabad kézzel vágom aki a mintát.
Két fa alapot kivágok.
Az egyikre ráillesztem a kiválasztott anyagokat.
A másikból különböző nagyságú köröket vágok ki és a fa törzsét jelképesen.



Összeillesztem a 3 réteget. Fércöltéssel összevarrom a két filcréteget.
A tetején belevarrom a szalagot is, amire majd a kulcstartó karika kerül.
(Én itt Danubia szalagot használtam, amire rávasaltam a fércművek feliratot. Ezzel a módszerrel személyesebbé tehető a kulcstartó.)



És készen is vagyunk. Már csak a kulcsok hiányoznak. :)

Nagyon szívesen kisorsolom az elkészített mintadarabot azok között, akik vasárnap este 7-ig megjegyzést hagynak itt.

Egy kommentben vasárnap megírom, hogy ki a nyertes.

Köszönettel,

FércJudit

Kukkants be Judit boltjába! www.fercmuvek.meska.hu

29 megjegyzés:

rongyilla írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
rongyilla írta...

mindig is csodáltam azokat, akik tudnak varrni
itthon "csak" egy varrógép van, meg én vagyok, és messze elkerüljük egymást :-)
és hátha kedvez nekem Fortuna :-)

helen írta...

Juhééé :D Gratula! Örülök, hogy te is interjúalany voltál! :))

Szilvi írta...

Nagyon szépek az alkotásaid. Ráadásul, én a Te blogodon keresztül jutottam el a Meská-ra. Mindig hálás leszek ezért. :) Szilvia

Erzsébet írta...

Örülök, hogy olvashattam rólad. A dolgaid csodálatosak!

Barbi írta...

Nanááá, hogy kommentelek! Gratulálok a bemutatkozáshoz! Olyan jó, hogy végre nemcsak a fércnyuszit látom, hanem téged is! Szeretem a blogokat arcról is ismerni! :DDD Egyébként ha nem nyerek sem baj, mert elkészítem a leírás alapján a kulcstartót!!!

Erika írta...

Éljen! öröm volt látni végre! A gyerekek odavoltak a boldogságtól, átérzik, milyen megtiszteltetés itt interjúalanynak lenni...

Nina írta...

Csak gratulálni tudok Judit, szuper ötleteid vannak!!

hordosv írta...

Jaj, de jó itt is olvasni rólad, tőled. És persze Fércművek kulcstartóra is szükségem lenne.....

Ledorka írta...

Még egy gratuláció - tőlem. :) A fa meg egyszerűen remek! :))

Rita írta...

Gratulálok, és nagyon örülök az interjúnak!

szaboreni írta...

Énisénis nagyon örülnék egy ilyen kulcstartónak :)

niniel írta...

végre a nyúl mellé az arc és remélem a kulcstartó meg hozzám csatlakozik!:)

Hoyacarnosa írta...

Nagyon aranyos a kulcstartó, jelentkezem :)

Juhizs írta...

Hát, kulcsom már van... :-) :-)
Kulcstartóm is elvileg, de nem ennyire egyedi.

Bubon írta...

Nagyon vidám kulcstartó...... összeillenének a kulcsaimmal.....:)

verus írta...

Gratulálok a munkáidhoz! Ez a kulcstartó is szuper, szívesen hazavinném:))

Dia írta...

ez tényleg nagyon egyszerű, de látványos, mutatós kulcstartó lett! köszönjük a leírást! :-)

Bejus írta...

Nagyon örülök neked Judit! :) Ezúton is szeretnék gratulálni az interjúhoz és jelentkeznék én is erre a vidám kulcstartóra! :)

Egy boldog muffin+kávé kitűző tulajdonos: Bejus :)

Nikol írta...

Szeretnék csatlakozni én is! :D

Kereki Kriszta gyöngyékszer tervező kézműves írta...

Köszönöm a leírást és az ötletet!

Kata írta...

Gratula a bemutatkozáshoz, az ötleteidhez, a kivitelezésükhöz. NAgyon kedves tárgyaid vannak. :o) Én is beállok a jelentkezők sorába is. :o)

hildiko írta...

Gratulálok a munkáidhoz, nagyon szépek.
És álmodozom, hátha nekem kedvez a szerencse...

Vívó-Aszódi Melinda írta...

Hűűű, mennyien vagyunk már! :)

Winkelbauer/Manófaktúra írta...

Csatlakozom az előttem szólókhoz! gratulálok a "Fércművek"-hez, imádom az összes művedet! :-)
Nem mondom, a kulcstartó sem jönne rosszul, de nekem egy kérdés is szöget ütött a fejemben a leírásod kapcsán: hogy vasalod rá a feliratot a szalagra? Kinyomtatod spéci papírra, és azt simán felvasalod? Ezzel az eljárással megmarad hosszútávon is a felirat? (Nekem az így készült képek a pólókról egy-két mosás után le szoktak jönni, lehet, hogy rossz papírt használok?)
Köszi: Rena (=Manófaktúra)

Hunszil írta...

Jó itt is látni :))) a kép egyszerűen szuper jó.. a fa kulcstartó zseniális :))) Gratula:)

KisMesterek írta...

Én is követem a blogodat, egyszerű és egyben nagyszerű munkáidat nagyon szeretem. Sorba állnék én is!:-))

patonaifabian írta...

Kíváncsi voltam ki lehet az, aki ilyen szuper dolgokat készít filcből. Örülök, hogy már arcról is megismertelek, s végre rajtam kívül is van olyan pedagógus, aki gyermeki, "gyermeteg" lélekkel rendelkezik.:-)))

Fércművek írta...

Kedves Mindenki!

Először is köszönöm mindenkinek a kedves szavakat!:)
A sorsolásban a nagyobbik kisfiam segített és nagyon sajnálta, hogy csak egy embert kell kisorsolnia. :) A szerencse VERUSnak kedvezett. Gratulálok!
Kérlek írj nekem a Meskán keresztül, hogy hova küldjem a saját kerekerdő fácskádat. :)

Szép estét mindenkinek!