Rólunk

Saját fotó
A MESKA a Mindenféle Egyedi Saját Készítésű Alkotás-ok lelőhelye, ahol igényes, saját készítésű tárgyakat lehet adni-venni. Ezen a blogon keresztül szeretnénk megosztani mindenkivel a Meskával kapcsolatos tapasztalatainkat, és talán a gondolatainkat is erről-arról, kis világunk dolgairól. Kellemes olvasást!

2009. március 2., hétfő

Hétfői Meska portré. Bemutatkozik Kricsár!

A Meska blogjában ezentúl minden hétfőn bemutatunk kicsit közelebbről egy-egy népszerű alkotónkat. Három hete indult sorozatunk folytatásaképp ezúttal Kricsárról olvashattok.

Jó szórakozást!

Kérjük mutatkozz be röviden azoknak, akik még nem ismernek. (Hogy hívnak, mivelfoglalkozol, stb.)

Kricsár Annamária vagyok, 34 éves. Állattenyésztő agrármérnök a végzettségem, de jelenleg gyesen vagyok a 2 éves kislányommal, és van egy 7 és fél éves fiam is. Közel 6 éve lakunk Jászjákóhalmán.
Már gyerekkoromban megismerkedtem néhány kézműves technikával, azóta is mindig alkotok valamit. Első nagy szerelmem a horgolás volt, de sok mindent kipróbáltam: makramézást, nemezelést, varrást, hímzést. Jelenleg a drótozás a nagy kedvenc, de a többivel is foglalkozok néha. A gyereknevelés és a házimunka mellett egyszerűen szükségem van valami olyan elfoglaltságra, aminek kézzelfogható eredménye van.

Mióta foglalkozol ezzel a technikával és ki vagy mi indított el ezen az úton?

Első drótékszeremet 16 évesen csináltam. Egy barátnőm szerzett drótokat, és kért, hogy együtt készítsünk valamit belőle. Ő hamar megunta, nekem nem sikerült. Azóta is kisebb-nagyobb szünetekkel drótozok. Amióta gyesen vagyok, több időm is van, így már nem csak ajándékba készítek ékszereket, hanem eladásra is.
Kezdettől fogva rezet használok alapanyagként, közelebb áll hozzám a meleg színe miatt, mint az ezüst vagy ezüstözött drót. Ékszereimet magam tervezem, és lehetőség szerint minden darabot csak egyszer készítek el, hiszen másodjára már semmi érdekes, semmi újdonság nincs benne.

Hogyan szoktál alkotni, miből merítesz ihletet?

Leginkább részletekben alkotok, mert olyan még nem volt a két gyerek mellett, hogy bármilyen egyszerű ékszert is együltő helyemben be tudtam volna fejezni. Egy szendvicses dobozban tartom a fogóimat, az éppen használt gyöngyöket és drótot, így bármikor és bárhol elővehetem, illetve, ha sürgős, gyorsan el is pakolhatom a dolgaimat.
Nincs semmi konkrét dolog, amiből ihletet meríthetnék, általában ékszerkészítés közben jön a következő ékszer ötlete. De előfordul, hogy látok egy teljesen közönséges tárgyat, és eszembe jut róla mondjuk egy medál terve, így született például a táskamedálos láncom, de készítettem cipő és teáskanna medált is. De egy-egy rajz is megihlet, főleg állatokról.

Az alkotáson kívül milyen kedves időtöltéseid vannak még?

Olvasás, fényképezés, családi kirándulások, nagy világmegváltó beszélgetés a barátokkal.

Mit tartasz fontosnak általában az életben és alkotóként milyen értékeket képviselsz?

Ha röviden kell válaszolnom, a családom a legfontosabb.
Alkotóként szeretem az egyedi, kézzel készült, személyre szabott dolgokat. Még akkor is, ha valami nem tökéletes, és esetleg látszik rajta, hogy házilag készült, de ezeknek lelkük van. Nem szeretem a trendi, nagy szériában készült tárgyakat, és nem szeretek olyan dolgokat hordani, amelyek tucatjával szembejöhetnek velem az utcán.

Mit tanácsolsz azoknak az alkotóknak, akik nemrég kezdtek el árusítani a Meskán?Szerinted mi a siker titka?

Fogalmam sincs, hogy mi a siker titka. Semmi világmegváltó tanácsot nem tudok adni, csak érdemes megfogadni a Meska tanácsait. Hiába van valakinek jó terméke, ha a fotókon ez nem látszik. És érdemes nem egyszerre több terméket feltölteni, hanem naponta vagy kétnaponta egyet, hiszen így mindig az első pár oldalon szerepelhet a készítő, nem "felejtik el".

Megosztanál velünk egy apró tippet, vagy megmutatnád, hogyan készítesz el egyegyszerűbb tárgyat?

Egy gyűrűt választottam, mert viszonylag egyszerűen és gyorsan el lehet készíteni, és mutatós ékszere lehet bárkinek.

Hozzávalók:
-vastagabb drót (én 0,85 mm-est használtam),
-vékonyabb drót a tekeréshez (0,2-0,4),
-egy kisebb gömbölyű és egy nagyobb hosszúkás gyöngy,
-kúpos fogó,
-csípőfogó vagy körömcsipesz a drót vágásához,
-bármi hengeres tárgy a kész gyűrű hajlításához.

1. A vastagabb drótból egy darabot meghajlítunk a képen látható módon, hogy a kis gyöngy pont elférjen a hajlatban. A két végére egy-egy kis karikát készítünk a kúposfogóval. A meghajlított drót hossza karikástól akkora legyen, mint az ujjunk kerülete, mínusz kb 2mm. Kialakítjuk a gyűrű formáját: középen keskenyedjen el, hogy kényelmes legyen hordani, a vége pedig pont annyira nyíljon szét, hogy a nagyobb gyöngy elférjen.


2. A kis gyöngyöt felfűzzük a vékony drótra, a végétől pár centire. A gyöngyből kilógó rövidebb drótrészt párszor feltekerjük a vastag drótra, majd visszadugva a gyöngybe, levágjuk a felesleget. A most már egy szálas vékony dróttal dolgozunk tovább: 4× feltekerjük a vastag drót egyik ágára, ezután váltunk a másik ágra, és így tovább.

3. Ügyeljünk arra, hogy ha az egyik ágon alulról fölfelé megy a drót, a másikon pont fordítva haladjon. A tekerés feszes legyen, de ne deformálja el a már kialakított gyűrűformát.

4. Ha már majdnem készen vagyunk a tekeréssel, a hosszabb gyöngyöt fűzzük fel egy vastag drótszálra, ezt dugjuk a gyűrűalap karikáiba, és hajlítsunk a végére kis karikákat. Fejezzük be a tekerést a vékony dróttal, a kimaradt drótvéget dugjuk a gyöngybe, a felesleget vágjuk le.

5. Már csak karika formára kell hajlítani a gyűrűt, és kész is van.





Sok sikert hozzá!

Kricsár Meska boltja: http://www.kricsar.meska.hu/

2009. február 24., kedd

A Meska reklámozása

Többen írtátok nekünk különböző csatornákon keresztül, hogy nem látjátok sehol a Meska reklámját, ezért szeretnénk tájékoztatni Titeket arról, hogy mikor, hol, milyen kampányok futnak a Meska népszerűsítésére.

Az oldal 2008. júliusában indult, és fél év alatt hihetetlen sikereket ért el, a napi látogatásszámunk közelíti a 3000-et (ez napi 1300-1500 egyedi látogatót jelent).

Az oldal programozása és az elmúlt fél év reklámkampányai nagyon sok anyagi ráfordítást igényeltek.
Reklámra jelenleg is a havi bevételünk kb. háromszorosát fordítjuk, azonban szeretnénk, ha 2009. év végére lenne annyi bevételünk, amennyiből fedezni tudjuk a mainál még szélesebb, folyamatos reklámkampányt, és nem kellene saját erőből tovább finanszíroznunk az oldalt. Terveink szerint további 2 éven keresztül a teljes bevételt reklámra, és további alkotók bevonásának elősegítésére fordítjuk.

Mivel internetes cég vagyunk, célközönségünk tagjai napi internet felhasználók, akiket a leghatékonyabban az interneten keresztül tudunk elérni.
Emiatt a hagyományos reklámeszközök (Tv, rádió) amellett, hogy nagyon drágák, esetünkben nem lennének elég hatékonyak.
Gondold el, egy TV-ben elhangzott hirdetés után kinek jutna eszébe gép elé ülve az ott hallott webcím?
Míg az internetes reklámok esetében nem szükséges a webcím megjegyzése, csak egy átkattintás kell.

Reklámozás terén nagyon sokat köszönhetünk alkotóinknak, akik kitették a blogjukba, honlapjukra a Meska logóját, vagy pedig egyszerűen ajánlják honlapunkat különböző netes fórumokon és a környezetükben .
Természetesen ezen kívül is számos helyen reklámozzuk magunkat:

Fent vagyunk legalább 150 tematikus oldalon (lap.hu, linkpark.hu, lapozz.hu oldalak), és több környezettudatossággal, tudatos vásárlással foglalkozó weboldalon.
Ősszel több weboldalra helyeztünk el banner hirdetéseket, és voltunk több lap.hu oldal napi/heti ajánlójában.
Hirdetünk egy helyi budapesti újságban, ahol egy cikk is megjelent a Meskáról a karácsonyi bevásárlási láz idejében.
Ezen kívül 9 cikk és interjú jelent már meg az interneten a legkülönfélébb oldalakon (ezoterikus, bringás honlap, női magazin, gazdagmami, stb.), ami vagy kimondottan a Meskáról szólt, vagy a cikk érintette és ajánlotta weboldalunkat.

Az elmúlt fél évben megszámlálhatatlan vásárban, kiállításon, és biopiacokon terjesztettük már szórólapjainkat, névjegyeinket mind az alkotóknak, mind pedig a potenciális vásárlóknak. Több művelődési házban, alapanyagokat árusító boltban is kint vannak szórólapjaink.
Ez utóbbiért külön köszönet azoknak a lelkes meskásoknak, akik segítettek a szórólapok kihelyezésében, így nem csak Budapesten, hanem számos vidéki városban is megjelenhettünk.

Mindezek mellett folyamatos Adwords kampányokat futtatunk.
Ez azt jelenti, hogy amikor valaki beír egy keresőszót a Google keresőjébe, akkor a Meska hirdetése elsőként jelenik meg a találati lista tetején. A keresőszavakat amikre hirdetünk, folyamatosan változtatjuk a Meskán fent lévő termékek választéka alapján, illetve az ünnepek kapcsán.
Kampányaink szerencsére nagyon sikeresek, szinte kivétel nélkül 9-10-es mutatókkal futnak (1-10-ig osztályozva). Eleinte csak az ékszerekre és a patchwork termékekre hirdettünk, de mióta egyre több tiffany és egyéb termék van az oldalon, azóta a hirdetett keresőszavak számát megtöbbszöröztük.

A Meska átprogramozására azért is volt szükség, hogy az internetes keresőkben természetes találatként sok helyen szerepeljünk az első oldalon. Ez néhány hónap mire beérik, de a hatását már kezdjük érezni. E mellett internetes keresőmarketing szakembert is felkértünk, hogy néhány sűrűn használt keresőszóra a Google keresőnek mindig az első oldalán jöjjünk be. A keresőoptimalizáslás folyamatos.

Az elkövetkezendő időszakban tervezzük, hogy további újságokban helyezzük el a Meska hirdetését, illetve különböző PR cikkeket, interjúkat. Sajnos a legismertebb magazinok milliós nagyságrendű hirdetési tarifáit nem tudjuk megfizetni, de több kisebb újságban, egyesületi lapban, programfüzetben fogunk hirdetni, amiket számításaink szerint kimondottan a Meskára fogékony emberek olvasnak.

A 2009-es évben is szeretnénk minél több hirdetési lehetőséget megragadni, hogy az oldal látogatottságának növekedése hasonlóan dinamikus legyen, mint amilyen az indulást követő fél évben volt. A Meska stratégiai tervezése folyamatban van, a következő hetekben dől el, hogy az idei évben pontosan milyen további hagyományos és BTL reklám eszközökkel fogjuk népszerűsíteni oldalunkat.

Természetesen minden ötletet és segítséget nagyon köszönünk, bátran írjátok meg, ha tudnátok valamivel segíteni, akár kedvezményes hirdetési lehetőséggel, akár további szórólapok terjesztésével. Szívügyünknek tekintjük a magyar kézműves termékek népszerűsítését.

További sikeres meskázást Nektek, és minél több igényes, helyi alkotók által készített terméket a Meskára!!

Bori és Réka

2009. február 23., hétfő

Hétfői Meska portré. Bemutatkozik Larion!

A Meska blogjában ezentúl minden hétfőn bemutatunk kicsit közelebbről egy-egy népszerű alkotónkat.
Két hete indult sorozatunk folytatásaképp ezúttal Larionról olvashattok.

Jó szórakozást!




Meska: Kérjük mutatkozz be röviden azoknak, akik még nem ismernek. (Hogy hívnak, mivel foglalkozol, stb.)

Veres Erikának hívnak, Kecskeméten élek férjemmel és két, alig kiskorú leánygyermekünkkel.
Korábban évekig dolgoztam egy képgalériában, és amikor mindez váratlanul megszűnt (nem most volt) a sötétszínű kétségbeesés helyett azonnal lecsaptam a varrógépemre, mint egy lehetséges menekülési útvonalra........

Meska: Mióta alkotsz ezzel a technikával és ki vagy mi indított el ezen az úton?

Az alkotás kényszerei már ifjú gyermekkoromban erősen megmutatkoztak.

Mérhetetlen buzgósággal lecsaptam egy-egy érdekesebbnek tűnő textilanyagra, legyen az falvédő, óvatlanul félretett és készruhának szánt anyag, hatalmas lepedők és egyebek…Megpecsételődött a sorsuk…

Akkor még elég gazdaságtalan hozzáértéssel, de kiollóztam belőlük annyi darabot, mely elégnek tűnt az aktuális gumibabám legújabb kreációjához...
Roppant elégedetté tudott tenni egy ilyen folyamat vége...
Hát dicséreteket nem kaptam se Anyukámtól, se a Mamámtól, mikor rábukkantak a rosszul elrejtett, és kellőképpen szétszabdalt, szánalmas maradékokra...
Pedig látniuk kellett volna az útirányt, mely akkor is annyira kisikított belőlem...

Később már mindenféle kézműves technikákat kipróbáltam, ami érdekelt (nemezelés, ékszerkészítés, batikolás, kosárfonás...) és az is kiderült rólam,hogy az a bizonyos begyűjtős típus vagyok, a birtoklós.....
Akad is egy-két kütyü-mütyü a háztartásunkban, melyeket olykor beépítek a munkáimba. Amúgy meg rengeteg energiát kapok a különleges tárgyaimtól és inspirál a meglétük.

Az életem során mégis mindig a textil volt az, melyhez állandóan visszatértem.
Ehhez képest teljesen eltérő iskolai pályára kényszerültem: tévedésből élelmiszeranalítikus lettem és utána többféle, érdekesnek tűnő munkahelyen megfordultam, kisebb-nagyobb sikerélményekkel....... Az a pillanat, mikor elindultak üzleti útjukon a babáim, az első boldogságos GYES-es időszakomból formálódott ki.
A férjem a kecskeméti rajzfilmstúdióban dolgozik, így a jóízlésű munkatársain teszteltem le a babáim eladhatóságát, pedig akkor még kezdetlegesebb alakzatok jöttek ki a kezeim alól.....

Jelenleg a MESKA vérkeringésébe való kapcsolódás ad lendületet és aktivitást ezen a pályán.

Meska: Hogyan szoktál alkotni, miből merítesz ihletet?

Egyedül, zavartalanul, vad és energikus zenéket hallgatva (Quimby, Péterffy Bori, Nouvelle Vogue, MR2 Petőfi...), a nappalit elárasztva a színes textilhalmazokkal és várom a pillanatot, mikor összeáll a fejemben a következő órák termékeny megjelenési formája .

Az ihlet elég gyakran rám tör, bárhol-bármikor, valamiről-valakiről.... épületrészletről, mesekönyv illusztrációról, zenékből, TV-ből, netről......
Általában a nagy táskáim alján mindig meglapul az aktuális noteszom, melybe gyűjtöm a felvillanó ötleteim, melyeket igyekszem fizikailag mihamarabb kivitelezni.

Meska: Az alkotáson kívül milyen kedves időtöltéseid vannak még?

A családommal töltött idők értékes pillanatai, a jól megválasztott barátok, a minden évszakban a mindenhova bringázás, a zene egyfolytában, a fotózás-mánia, az olvasásmánia, a bábszínház, a net, de általában nyughatatlan emberként mindenre nyitott vagyok, amitől épülhetek és izgalmas-különleges élményt adhat az életemnek, érzéseimnek.

Még turkálókban is szoktam matatni...és imádok gyermekszemekben megfürdőzni...bírom az édességeket és a jól táncolható bulikat.....a hétköznapokat nem hétköznapokként élem meg, ettől kicsit hóbortosnak tűnhetek olykor, de ez így jó nekem...

Meska: Mit tartasz fontosnak általában az életben és alkotóként milyen értékeket képviselsz?

Az önkifejezés mindenféle megjelenítési formáit (az öltözködésben, alkotásaimban, gondolataimban, szavaimon keresztül) a derűt, a humort, az őszinteséget, a bizalmat, az örök kíváncsiságot, a nyitottságot, az érzékenység-érzelmek bátor kifejezését, a békesség megtartását, az élet szerethetőségét, és jobban esne lassabban élni, sokkal lassabban, mert oly rövidkének tűnik az életünk...

Alkotóként képviselem: a szenvedélyt, a játékosságot, a színek szeretetét és bátor alkalmazhatóságát, a szabálytalanságot, a pikantériát, az örömszerzést másoknak, a törekvést arra, hogy használható és kedves alkotások kerüljenek ki a kezeim alól…

Meska: Mit tanácsolsz azoknak az alkotóknak, akik nemrég kezdtek el árusítani a Meskán? Szerinted mi a siker titka?

Bátorságot, lendületet, maximális kivitelezési belső igényt, vállalják fel a bennük lakozó különleges megmutatkozást, és nem árt érteni a fotómasina nyelvén.....( nálunk, ha a férjem ráér és lefotózza a dolgaim szakszerűbben, akkor ez egyből lejön a képeimről )

A siker titka: egy jól megválasztott férj...., a lélekből és örömből való varrás, a jó szándékú-támogató és kedves biztatások bárkitől és az ebből fakadó lendület, a kitartás, az elszántság, az önbizalom, a bátorság, a nyitottság, a lelkesség…
Most ezek a gondolatok jutottak eszembe.

Meska: Megosztanál velünk egy apró tippet, vagy megmutatnád, hogyan készítesz el egy egyszerűbb tárgyat?

Nemrég készítettem textilből, textilfilccel rajzolt kitűzőt.
Nem olyan bonyolult dolog…
Első lépésben kivágtam papírból egy kerek sablonformát, amely az alapja lesz a kitűzőnek.
Kerestem hozzá fehér anyagot és kivágtam belőle 2 db-ot, úgy, hogy a sablont előtte gombostűkkel rögzítettem az anyaghoz.
Ha kitaláltuk a témát, mely rákerül a kitűzőre, akkor grafittal felvázoljuk a témát, majd textilfilccel átrajzoljuk.
Körbevarrjuk géppel a körszéleket, kifordítás nélkül, de hagyjunk ki egy kb. 1 cm-es kis nyílást, melyen keresztül lazán megtömjük vatelindarabkákkal.
Összevarrjuk a kis nyílást. A rögzítést úgy oldottam meg, hogy egy kis filckorongot varrtam fel kézzel a kitűző hátuljára, majd ebbe szúrtam bele a biztosítótűt.

A kész formára még varrtam kézzel türkiz színű fonalból egy kis plusz díszítést, és máris kész ez a gombócmadaras kitűző.





Nem annyira időigényes, gyorsan juthat sikerélményhez bárki, akinek van egy kis kézügyessége.
Csak bátran!

Larion Meska boltja: http://www.larion.meska.hu/

2009. február 20., péntek

Tavaszvarázslás

A napokban Veronika (akiről most tudtam meg, hogy méhész) vásárolt tőlem egy pár zümis fülbevalót.
Köszönetképp kaptam tőle ezt a gyönyörű fényképet amit úgy gondoltam, megosztok Veletek.

Látjátok a méhecskét?

:D

Bori

2009. február 17., kedd

A KÉTEZREDIK!

Nevezetes esemény történt a Meska életében!
Tegnap este 18 óra 11 perckor elkelt az oldalon a kétezredik termék, mégpedig Larion ’Basagyatyós tündérbabá’-ja:

Úgy gondoltuk, a szép kerek szám megér egy blog bejegyzést, és ha már a számoknál tartunk, íme ismét egy kis áttekintés arról, hogy hogyan is állunk most:

A Meskán a tavaly júliusi indulás óta 1384-en regisztráltak.

Közülük ma reggelig 339-en nyitottak saját boltot az oldalon.

Naponta átlagosan 1300-an nézegetik az oldalt, és az elmúlt 30 napban 36 823 visszatérő látogatónk volt!

Köszönjük Nektek a lelkesedést és a sok színvonalas terméket!

2009. február 16., hétfő

Hétfői Meska portré. Bemutatkozik Ameva!

A Meska blogjában ezentúl minden hétfőn bemutatunk kicsit közelebbről egy-egy népszerű alkotónkat. Múlt héten indult sorozatunk folytatásaképp ezúttal Ameváról olvashattok.

Jó szórakozást!


Meska: Kérjük mutatkozz be röviden azoknak, akik még nem ismernek. (Hogy hívnak, mivel foglalkozol, stb.)

Évának hívnak, illetve két keresztnevem is van: Éva Helén :) Végzettségem szerint tanár vagyok, s nagyon szerettem azokat az időket, amit egy középiskolában töltöttem kis barátaim közt! Az élet aztán úgy hozta, hogy most itthon dolgozhatok párommal (annak minden előnyével és hátrányával), főleg multimédiát rakunk össze, programozással és egyebekkel spékelve. Férjemmel megosztottuk otthonunkat hű barátunkkal, Dönci kutyával, aki egy aranyos angyal-ördög foxterrier kispasi.

És mindemellett nagy álmokat álmodunk :) Reméljük, az idő beérleli őket!

Meska: Mióta alkotsz ezzel a technikával és ki vagy mi indított el ezen az úton?

Sokféle kézimunkát művelek, ami nem az én dicsőségem, ez inkább anyukámat illeti meg. Az első technika a horgolás volt, amit nagyon korán elkezdtem tanulgatni, három-négy éves lehettem. Anyukám már nagyon unta, hogy amint lerakta a kötését, és eltünt egy pillanatra, én azonnal kibányásztam a kosárból és átszedegettem a szemeket egyik tűről a másikra. Mentőötletként kaptam egy gombolyag színes horgolócérnát és kis fodros-virágos terítőket horgoltam láncszemekből, anya vigyázó szemei mellett :) A tűkkel azóta is jóban vagyok. Előkerült még a kötőtű, a nemezelőtű, a hímzőstű, a tompavégű hímzőtű keresztszemeshez, a varrógép tűje (ami volt, hogy ujjamba tört...), a gyöngyfűző tű... és mindenféle technika, ami ezekkel és ezek nélkül művelhető.

Meska: Hogyan szoktál alkotni, miből merítesz ihletet?

Sok minden meg tud ihletni. Egy zene, egy könyv, egy film... egy szép nő az utcán, egy hangulat... vagy épp valaminek a hiánya, amire ki kell találnom valami praktikus és szép megoldást :)

Meska: Az alkotáson kívül milyen kedves időtöltéseid vannak még?

Tulajdonképpen sajnálom az időt az alvástól... Ezen már hatévesen is morogtam... Ha netán szabadon dönthetek az időm eltöltéséről, és nem kézimunkázok, akkor általában filmet nézek, vagy olvasok, vagy zenét hallgatok (mint most is, Debussy Holdfényszonátáját :)), vagy csillagászkodok, vagy nézelődök barátaim blogján, vagy Dönci kutyával felfedezzük, hogy van-e még felfedeznivaló a vidéken. Gyakran több mindent csinálok, egyszerre...

Mindeközben lelkesen próbálom elnyomni magamban a tényt, hogy mennem kellene mosogatni.

Meska: Mit tartasz fontosnak általában az életben és alkotóként milyen értékeket képviselsz?

Béke önmagammal, harmónia a természettel, mindezt párommal megosztva... Alkotóként úgy gondolom, hogy az a darab, amit készítek: legyen szép, finom, nőies, hibátlan (már amennyire hibátlan maga az ember is...), nagyon jó (lehetőleg természetes) alapanyagokból, egyszerű, mégis részletgazdag, és hasznos...

Meska: Mit tanácsolsz azoknak az alkotóknak, akik nemrég kezdtek el árusítani a Meskán? Szerinted mi a siker titka?

Siker titkáról nem tudok beszélni :) Nem érzem magam "sikeresnek".
De pár dolgot elmondanék, hogy az elégedett vásárlókkal együtt örülhess!

Élvezd az alkotást!
Szeresd, amit csinálsz!
Próbálj meg minél magasabb szintet elérni, ismerj ki minden apró fortélyt!
Amit másoknak kínálsz, az munkád legjava legyen, büszkeségeid, amikről úgy gondolod, hogy tényleg olyanok lettek, mint tervezted.
Ha új technikával ismerkedsz, az első darabokat még ne add el, gyakorolj!
A fénykép fontosságára szeretném még felhívni a figyelmet.
Próbálj meg színhű, világos, éles képet készíteni. Egy olyan helyen, ahol látvány és leírás alapján vásárolnak tőled: tiszteld meg annyira látogatóidat, hogy a leírás is részletes legyen és a fotó is valósághű.

Meska: Megosztanál velünk egy apró tippet, vagy megmutatnád, hogyan készítesz el egy egyszerűbb tárgyat?

Egy olyan könyvjelzőt ötöltem ki nektek, ami olvasás közben se fog elveszni: helyes kis karkötőként funkcionál. Alakja, mint a fotókon is látszik: egy nagyobb virágalak, amiből egy dupla láncszemsor vezet a kissebbhez. Karkötő-funkciókor a kiskört belefűzzük a nagyvirág szirmai közé.
Szükséged lesz hozzá maradék fonalra, hozzá való horgolótűre, ollóra.

Elkészítése minimális horgolási ismereteket ígényel, kezdők is bátran megpróbálkozhatnak vele! Aki mégsem tudja elkészíteni, de szeretne, nos, ők bátran megkereshetnek a Meskán :)

A horgolást a nagyvirággal kezdjük:

1. kör: 5 láncemből egy hamispálca segítségével kört alkotunk.
2. kör: a körben 8x ismétlődik a következő elem: 2 db egyszerre befejezett ráhajtásos pálca, köztük 3 láncszemmel (az első pálcát 2 db láncszem helyettesíti). A kört itt is egy hamispálcával fejezzük be.
3. kör: a körben 8x ismétlődik a következő elem: minden 3 láncszemes ívre 4 db egyszerre befejezett kétráhajtásos pálca kerül , köztük 5 láncszemes ívekkel (az első ívhez hamispálcákkal jutunk el, illetve az első kétráhajtásos pálcát 3 láncszemmel helyettesítjük). A kört hamispálcával kapcsoljuk össze.
4. kör: a kört kispálcákkal horgoljuk körbe (minden ívre 6 kispálcát horgoljunk.) Hamispálcával zárjuk le a kört.

Ezután elkezdjük a láncszemsort meghorgolni. Hosszát úgy állapítjuk meg, hogy a virágot felfektetjük a csuklónkra, és mikor csuklónkat megkerülve, elérjük a pálcával a virág szélét, akkor jöhet a kisvirág.

A láncszemsor végére még 5 láncszemet horgolunk, amit hamispálcával körré alakítunk. Ez volt a kisvirág első sora. A 2. sor megegyezik a nagyvirág második sorával.
3. sor: kispálcákkal körbehorgoljuk a kisvirágot (minden ívre 4 db kispálcát horgolunk). Hamispálcával zárjuk a kört.

Elkezdünk visszafele haladni. Mikor elérünk a nagyvirághoz, akkor hamispálcával rögzítjük a végét (vigyázva, hogy ne csavarodjanak a láncszem-sorok), és eldolgozzuk a cérnákat.

A kis virágokat még fel lehet dobni gyöngyökkel, kis gombbal, egyéb dekorációval :)


Ameva boltját itt találhatod meg: http://www.ameva.meska.hu/

2009. február 11., szerda

Megkésett mandulás korongok

Igazából ezt a receptet karácsonyi ajándéknak szántam Nektek.
Aztán valahogy nem jött össze, annyi tennivalóm akadt az ünnepek előtt, hogy még egy rövid 'Boldog karácsonyt' bejegyzésre sem futotta :/

De most bepótlom, mert ez a süti annnnnyira finom, hogy nem lehetek olyan önző, hogy csak magamnak tartogassam...
Bár ez eredetileg egy karácsonyi finomság, miért is ne lepnénk meg vele szűkebb környezetünket ( szívszerelmünket?) Bálint napra való tekintettel akár most szombaton?


A tészta hozzávalói:
25 dkg liszt
1 kk sütőpor
1 csipet só
15 dkg vaj
8 dkg porcukor
1 cs. vaníliás cukor
5 dkg hámozott, darált mandula
1 tojássárgája
A lisztet a sütőporral és a sóval összekeverem, majd hozzáadom a felsorolt sorrendben a többi belevalót is.
Jól összedolgozom.
Az elkészült tésztát 2-3 mm vékonyra nyújtom, és kis korongokat szaggatok belőle (kb. 5 cm átmerőjű formával).
Sütőpapíron 180 C fokon 5-10 perc alatt nagyon világos sárgára sütöm őket (ha megbarnulnak keserűek lesznek...)
Ha a korongok kihűltek, 30 dkg marcipán masszát szintén nagyon vékonyra (a tésztánál is sokkal vékonyabbra) nyújtok, és ugyanolyan korongokat szaggatok belőle.
A tészta és a marcipán korongokat jó sűrű baracklekvárral összeragasztom, ha a lekvár túl szilárd, kis vízzel fel lehet melegíteni, így jobban 'ragaszt'.
A sütiket ezután tetszés szerint étcsokiba lehet mártani, esetleg egész mandulával, aszalt gyümölccsel díszíteni.
Isteni!!!!

2009. február 9., hétfő

Hétfői Meska portré. Bemutatkozik Bóbita.

A Meska blogjában ezentúl minden hétfőn bemutatunk kicsit közelebbről egy-egy népszerű alkotónkat.
Reméljük élvezettel olvassátok majd ezeket az ’interjúkat’ melyeknek segítségével talán kicsit könnyebben indulnak majd a dolgos hétköznapok is.

Sorozatunk indításaként és egyben kedvcsinálóként bemutatkozik Bóbita, aki mellesleg a Meska egyik szerkesztője is.


Meska: Kérjük mutatkozz be röviden azoknak, akik még nem ismernek. (Hogy hívnak, mivel foglalkozol, stb. )

Hídvégi Borbála, alias Bóbita vagyok, a Meska egyik ’anyukája’.
A civil életben napi nyolc órában egy multi cég irodájában dolgozom, és a fennmaradó szabadidőmet próbálom, több-kevesebb sikerrel, beosztani a Meska és az alkotás között.
Lassan nyolc éve élek boldog párkapcsolatban egy fantasztikus emberrel, Marcival, akinek okos tanácsai és végtelen türelme nélkül a Meska azt hiszem nem is létezne.

Meska: Mióta foglalkozol ezzel a technikával és ki vagy mi indított el ezen az úton?

A ’babrálás’ mindig is jelen volt az életemben, már négy évesen ötvösnek készültem, családomat állandóan saját ’művekkel’ hökkentettem meg, és majd egy évtizedig jártam különféle rajziskolákba.
Szerintem kézidegességem van.
Egyszerűen muszáj mindig matatnom valamivel, nem tehetek róla, csak így érzem jól magam.

A varrás úgy 4 éve robbant be az életembe, akkoriban készült az első mackóm, aminek a szabásmintája is saját kreálmány.
Meska boltomban főleg géppel és kézzel varrt gyermekjátékokkal, és kisebb kiegészítőkkel, kitűzőkkel és hasonlókkal találozhatsz, de tele vagyok új ötletekkel, és a jövőben tervezem táskák és gyermekszobai falvédők készítését is.
Mostanáig szüleim vénséges Neumann gépét nyüstöltem, de pár hónapja megérett bennem az elhatározás egy saját gépre.
Kdatta tanácsait követve (amikért azóta is nagyon hálás vagyok!) több álmatlan éjszaka, és hatalmas sóhajtozások közepette vettem egy Pfaff márkájú masinát, akivel azóta is – sokszor éjszakába nyúlóan – ismerkedem.
Azt hiszem jó barátok leszünk, én meg a Pfaff ;)

Meska: Hogyan szoktál alkotni, miből merítesz ihletet?

Ihletet általában a kék metró Ferenc körút és Újpest közti szakaszán, munkába menet, vagy még inkább jövet szoktam kapni.
Ha leülök és becsukom a szemem, egy pillanat alatt módosult tudatállapotba kerülök és ilyenkor csak úgy cikáznak agyamban a jobbnál jobb ötletek.
Persze ismerve magamat ezeket leszállás után azonnal elfelejteném, ezért előrelátó módon mindig van nálam egy kis jegyzetfüzet, amibe ilyenkor gyorsan lefirkantom az ötleteket.
Az utastársak legnagyobb megrökönyödésére.

Persze hazudnék, ha azt állítanám, hogy mások alkotásai teljesen hidegen hagynak.
Sokszor ’megihletődöm’ egy-egy kirakat, vagy interneten látott csoda láttán, de ilyenkor az ötletet addig gyúrom, csűröm-csavarom, hogy a végeredményben totálisan benne vagyok én is.

Meska: Az alkotáson kívül milyen kedves időtöltéseid vannak még?

Fú, hely hiányában csak a legfontosabbak;
Imádok minden, szabad ég alatt űzhető sportot, a túrázást, hegymászást, lovaglást, síelést, korcsolyázást, evezést, és a kerti ágyásban hajlongást (utóbbitól is tud az ember lányának izomláza lenni, hajajj. Főleg a tomporában.Tehát sport ez is).

És ékszereket is szoktam készíteni ;)

Meg olvasni is, ha egy pillanatra alábbhagy a kézidegességem.
Az utóbbi időben meglehetősen rákaptam a korábban lenézett hangos könyvekre.
Nagyon praktikus, ha varrás, vagy egyéb babrálós tevékenység közben az ember mellesleg még ’olvasni’ is tud; és vicces, hogy sokszor mennyire befolyásolja a készülő művet az aktuális ’olvasmány’.

Meskázni is nagyon szeretek;
Örülni minden új tehetségnek, minden új boltos első eladásának, a statisztikában az új ’csúcsoknak’.

Ja, ki ne felejtsem, jókat enni is szeretek!

Meska: Mit tartasz fontosnak általában az életben és alkotóként milyen értékeket képviselsz?

Az életben azt tartom fontosnak, hogy azt csinálhassam, amit szeretek, és hogy értelmes, hasznos célokért dolgozhassam nap mint nap.

Ezen kívül fontosnak tartom, úgy általában, az alázatot.
Hogy becsüljük meg, és örüljünk annak, amink van; a szerető társunknak, az egészségünknek, a tehetségünknek, a minket körülvevő természet csodáinak.

A mindennapokban próbálok tudatosan, a természet kímélését szem előtt tartva élni:
Hétközben tömegközlekedek, igyekszem, amit csak lehet újra hasznosítani (ezzel egyébként sokszor szűkebb környezetem idegeire megyek) és a boltban is előnyben részesítem az újrahasznosítható csomagolású, lehetőleg hazai előállítású termékeket, amikkel nem kellett kamionoknak országhatárokon át fel-alá furikázniuk.

Alkotóként is a környezettudatosság a legfontosabb elvem.
A ’flancos’ új anyagok helyett sokkal szívesebben álmodok bele játékokat a megúnt, akár kidobásra szánt anyagokba.
Olyan jó látni, mikor ezeknek az újjászületett tárgyaknak aztán valaki örül!

Meska: Mit tanácsolsz azoknak az alkotóknak, akik nemrég kezdtek el árusítani a Meskán? Szerinted mi a siker titka?

Mindegy, hogy milyen technikával dolgozol, a lényeg az, hogy szeresd, amit csinálsz, és varázsold el saját magad az alkotásaiddal; ezután meglátod más is hasonlóan ’elvarázsolódik’ majd tőlük!

Eddigi tapasztalataim szerint az első eladás jön össze a legnehezebben mindenkinek, utána a többi már megy magától.
Ha belegondolsz, nincs ezen semmi meglepő, hisz az embereknek kell egy kis idő, míg kialakul a bizalmuk és megbarátkoznak egy ’ismeretlen’ alkotóval.

Még egy tanács: ne sajnáld a pénzt egy jó fényképezőgépre, illetve az időt annak kiismerésére!
Egy jó fotó (főleg internetes árusításkor) száz szónál is többet ér!

Meska: Megosztanál velünk egy apró tippet, vagy megmutatnád, hogyan készítesz el egy egyszerűbb tárgyat? (minimum 2 maximum 4 lépésben bemutatva, fotókkal illusztrálva)

Persze ;)
Korábban nagyon szerettem köveket festeni, de sajnos mostanság erre egyre kevesebb időm jut.
Az alábbiakban egy dunai kavicsra festett házikó elkészítését szeretném bemutatni.

1. Amire szükséged lesz:
- 1 db többé- kevésbé házikó alakú kő, ami egy sima felületen megáll a talpán
- többféle vastagságú ecset
- matt akrilfesték


2. Először befestem a ház falát (nem muszáj fehérnek lennie, lehet kísérletezni izgalmas színekkel) majd tetőt is csinálok neki.

3. Egy nagyon finom, lehetőleg 0-ás ecsettel, alulról felfelé haladva megfestem a tető cserepeit. Ezekhez a vékony vonalakhoz nem fekete, hanem nagyon sötét barna festéket használok, amit pirosból és zöldből keverek.
Ezután kezembe veszem a házikót, és próbálom belelátni az ablakokat, a kaput, az esetleges egyéb elemeket. Mindig igyekszem kihasználni a kő textúráját, oda kerülnek az egyes elemek, ahol az adja magát, egy repedés, kitüremkedés, stb. formájában.
A bemutatott ház egy alapverzió, de a fantáziádra van bízva, mi minden festesz még rá; erkélyt, repkényt, fát, bolt kirakatot, vagy ami még eszedbe jut.

4. Ezután már csak a kontúrozás jön, amihez ismét a cserepekhez használt sötétbarna festéket használom.

5. Íme a kész házikó, és mellette egy kisautó, amit korábban, szintén kőre festettem.


Kellemes dunaparti sétákat, jó kísérletezést!

Nézd meg Te is Bóbita Meska boltját! Katt ide!

2009. február 2., hétfő

MESKA betűi





2009. január 30., péntek

A MESKA logó…

Egy kis kulisszatitkot szeretnék megosztani veletek.

Anno tavaly márciusban, mikor még csak a vágyálmainkban létezett az oldal, hetekig a megfelelő Meska logón töprengtünk.
Mindenképpen valami természetes hangulatú ’cégért’ szerettünk volna, ami ráadásul kifejezi az oldal színességét, az itt található alkotások és a felvonultatott technikák változatosságát.

Így születtek meg a betűk:

Egy teljes napunk elment az elkészítésükkel és a fotózásukkal :)
A munkálatok közben remekül szórakoztunk, és én még azt sem bántam, hogy emiatt egy nap szabit is ki kellett vennem ;)

A MESKA szót először egy hatalmas papírra vázoltuk fel ceruzával, majd a körvonalakat ’kitöltöttük’ ezzel-azzal, ami Rékáék háztartásában épp fellelhető volt.

Az ’M’ és ’K’ betűket a varródobozban talált gombokból és gyöngyökből raktuk ki, az ’E’ betűhöz kölcsönvettük a lányok zsírkrétáit és festékeit, míg az ’A’-t cérnaspulnikból formáztuk.
Ezek persze menet közben számtalanszor eldőltek, nem kis bűvészmutatvány volt glédába állítani őket :)

A legkeményebb dió mégis az ’S’ betű volt, amit termésekből álmodtunk meg.
A képeken szerencsére nem látszik, de a legrafináltabb trükkökkel, cérna és ragasztó segítségével kunkorítottuk íves formába azt a fűzfavesszőt, ami a betű kontúrját adja.
Ezt töltöttük ki aztán a gyerekek által gyűjtött őszi termésekkel.

A fotózás ezek után már szinte gyerekjáték volt.
Egy széken egyensúlyozva, felülről kattintgattuk a betűket, mindegyiket több tucatszor, hogy aztán a legjobbakat egymás mellé rakva végre megszülethessen a logó.

Milyen kár, hogy a nyitólapon olyan piciben látszódik, hogy mindezek a részletek alig észrevehetők!

A madárkák története szintén kalandosra sikeredett.
Először egy hangyát képzeltünk el, de kiderült, egy másik oldalnak is ez az állatka a kabalája.
Hasonló okokból vetettünk el egy méhecskét is, míg végül megszületett a két madár, a piros Meska és a zöld Miska.

Az oldal interaktivitását szimbolizálja, ahogy a két madár egymással szemben állva ’cseverész’, illetve a sokszínűségre utal vicces fizimiskájuk is.

Az, hogy pont piros és zöld lett a színük, egészen tudat alatt történt, de egyáltalán nem bánjuk ;)

2009. január 27., kedd

Valentin vagy Bálint nap, honnan ered ez az ünnep?


A Valentinus név, amely az "erősnek lenni" jelentésű latin valens szóra utal, nagyon népszerű volt a késői antik korban.
Szent Bálintot a keresztények a szerelmesek, a lelkibetegek és az epilepsziától szenvedők védőszentjeként tisztelik.

A harmadik századból, II. Claudius császár uralkodása alatt három Valentinus nevű keresztény mártírról is tudunk: egy Valentinus nevű római papról, egy püspökről a mai Terniből és egy harmadik afrikai vértanúról.

Mivel a három említett mártír közül bármelyik lehetett Szent Bálint, a szent születési helyéről, idejéről és személyéről nincs biztos adat.

Annyi azonban biztonyos, hogy 496-ban I. Gelasius pápa elrendelte Szent Valentin ünnepét, azok között „…akiknek nevét méltán tisztelik, de akinek cselekedeteit csak az Isten ismeri.”

Az egyházi ünnepek közül 1969-ben emelték ki Szent Bálint napját, arra hivatkozva, hogy nagyon kevés valós adat áll rendelkezésre a szent kilétéről.

Egyes középkori források szerint (Arany Legenda) Szent Bálintot kereszténysége miatt üldözték. Elfogatása után II Claudius császár személyesen hallgatta ki, és mivel a fogoly nagy benyomást tett rá, megpróbálta rávenni, hogy térjen át a római pogány vallásra, akkor megkegyelmeznek neki.
Bálint nem tört meg, sőt, inkább ő próbálta a császárt megtéríteni a keresztény hitre, amiért életével kellett fizetnie.
Kivégzése előtt állítólag meggyógyította vakságából börtönőre lányát.
Később keletkezett legenda szerint Szent Valentin fiatal papként elutasította a császár azon törvényét, hogy a fiatal római katonák ne házasodhassanak meg, és titokban összeadta a szerelmeseket.
Mikor ténykedése napvilágra került, Claudius bebörtönözte a papot.
Kivégzése előtt ő maga írta az első szerelmes levélkét vagy valentint, melynek címzettje fogvatartójának korábban meggyógyított lánya volt.
A levélke szövege a ‘Te Valentinodtól’ volt.

Az ősi Rómában február 13 és 15 között pogány termékenységi ünnepet tartottak Lupercalia néven, melynek célja a nők termékenységének fokozása volt.
Egyes feltételezések szerint a Szent Valentin nap ezen ősi pogány szokások ellensúlyozására került bevezetésre.
Valentin napot már Shakespeare is megörökítette a Hamlet-ben (1600-1601):

To-morrow is Saint Valentine's day,
All in the morning betime,
And I a maid at your window,
To be your Valentine.

Valentin, vagy Szent Valentin napját február 14-én ünneplik a nyugati világban.
Hagyományosan a szerelmesek ezen a napon szerelmes levélkéket (úgynevezett ’valentie-okat’) virágokat, édességeket és egyéb apróságokat ajándékoznak egymásnak, így fejezve ki gyengéd érzelmeiket.
Az angolszász kultúrában a Valentin nap a késő középkor óta a romantikus szerelem szimbóluma.
A modernkori Valentin napi levélkék általában szív és galambpár vagy nyilát kilövő Cupido (szerelem isten) motívumokkal ékesek.

A XIX. Századtól kezdődően a saját kézzel készült levélkéket felváltották az előregyártott levelezőlapok, melyeket 1847-ben, régi angol ’valentin-ok’ mintájára kezdett el gyártani és az amerikai Esther Howland.

A XX. Század második felétől a szerelmes levélkék mellett divatba jöttek egyéb ajándékok is, például rózsákat, piros papírba csomagolt csokoládét, szívecske alakú dobozkákat adtak egymásnak, sőt, a 80-as évektől a gyémántipar is elkezdte a Valentin napot mint ékszer ajándékozási alkalmat reklámozni.
Egyes amerikai iskolákban a gyerekek feldíszítik az osztálytermet, és kis kártyákkal és süteményekkel kedveskednek egymásnak. A barátoknak szóló kártyákon leírják, mit kedvelnek tartanak sokra a másikban.
Az Amerikai Üdvözlőlap Szervezet (U.S. Greeting Card Association) becslései szerint évente 1 milliárd Valentin napi üdvözlőlap kerül kikézbesítésre a világban, ami azt jelenti, hogy a karácsony mellett az emberek ilyenkor küldik a legtöbb levelet egymásnak.

Angliában több helyi szokás is kötődik Bálint naphoz.
Norfolkban a ‘Jack Valentine’ nevű fantázia-figura kopogtatja meg a házak ajtaját, majd édességet és egyéb apróságokat hagy ott a gyerekeknek, akik sokszor mindezek ellenére félnek tőle.

Dániában és Norvégiában Valentinsdag-nak hívják a február a 14-ét.
Bár nem annyira népszerű ünnep, mint pl. az USA-ban, sokan elviszik kedvesüket egy gyertyafényes vacsorára, vagy küldenek levelet titkos imádottuknak.

Svédországban 1960 óta, amerikai hatásra ünneplik az ‘Alla hjärtans dag’-ot ("Minden szív napja")
Ezzel szemben Finnországban a Ystävänpäivä azt jelenti “ Barátok napja”.
Mint az az elnevezésből is kitűnik, a finnek ezen a napon nem csak szerelmükről, de barátaikról és szeretteikről is megemlékeznek.

Latin-Amerikában a ‘Szerelem és barátság napján’ az amerikaihoz hasonló, bár kissé hevesebb módon mutatják ki érzelmeiket az emberek ezen a napon.

Japánban egész iparág épült a Valentin nap köré: február 14-én a nőknek szinte kötelezővé vált csokoládét adni valamennyi férfi kollégájuknak (ennek neve viccesen giri-choko – muszáj csoki)
Ezzel szemben a honmei-chokot csak szerelmüknek adják.
A barátok (főleg barátnők) barátság-csokit (tomo-choko) ajándékoznak egymásnak, míg március 14.-én a korábban megajándékozott férfiaknak kell viszonozni a nőktől kapott kedvességeket.

Dél-Koreában és Kínában hasonlóan február 14.-én a nők, március 14.-én pedig a férfiak vesznek csokoládét a másiknak.
Érdekes szokás, hogy azok a dél-koreaiak, akik senkitől sem kaptak édességet, április 14.-én fekete tésztát esznek, ezzel ‘gyászolva’ magányosságukat.

És nálunk?
Magyarországon a 90-es években, szintén angolszász hatásra éledtek fel a nap megünneplésével kapcsolatos szokások és rendezvények.
Azóta a média hatására a Valentin- vagy Bálint nap mint új ünnep, gyorsan beépült a köztudatba.
De valóban annyira új ünnepről van szó?

Bálint nappal kapcsolatban a magyar hagyomány jelentős jóslás-és hiedelemanyagot őrzött meg.
Általánosan elterjedt hiedelem, hogy a madarak ezen a napon tartják lakodalmukat, ekkor választják ki leendő párjukat.
Ha csiripelésük messzire hallatszik, jó idő lesz. Sok helyütt magokat is szórnak nekik, hogy ezzel is segítsék örömüket.
Azokon a területeken, ahonnan a vadgalambok elköltöztek, erre a napra várják visszatértüket.
A gyümölcsöskertekben ezen a napon veszi kezdetét a fák metszése, és a néphit szerint a Bálint napon ültetett gyümölcsfák gyorsabban megkapaszkodnak, hamarabb rügyeznek és gazdag termést hoznak.
Jó ezen a napon tyúkot ültetni is, mert akkor a háznak szerencséje lesz az aprójószágban esztendőben.

Muravidéken Bálint napkor a fákra perecet, aprósüteményeket aggattak, és a gyerekek együtt lakodalmaztak, ujjongtak a madarakkal.
Rábaközben azt mondják, hogy Bálint a verebek védőszentje, mert már nekik is kezd kedvezni az időjárás.
Napkelte előtt a szőlőtermesztők megkerülik a szőlőt, megmetszik négy sarkán a tőkéket, hogy megvédjék azt a tolvajoktól és a madaraktól. Máshol a gazda ugyanezzel a céllal körüljárja háza táját.
Ez a nap a tavasz közeledtét is jelenti, ideje beszerezni a vetőmagot.
Néhány időjósló megfigyelés is kapcsolódik e naphoz. Bácsfeketehegyen a hideg időnek a jele, ha ezen a napon megszólal a pacsirta, s azt mondja: „csücsülj be” akkor még hidegre kell számítani.

Reméljük sikerült mindenkinek érdekes újdonságokkal szolgálni ;)

2009. január 20., kedd

Saját készítésű jelmez gyerekeknek

Gyerekeink szép sorban beérnek az óvodás korba, és ezzel a farsangolások időszaka is elkezdődik. Gyerekkori emlékeimben még élénken élnek ezek a fergeteges bulik, ahol anyukám lelkesedésének köszönhetően mindig valami teljesen egyedi maskarában jelenhettem meg, nemritkán a jelmezverseny első helyezettjeként.


Persze nem csak maga a farsang estéje volt izgalmas, hanem már a lázas előkészületek is. Szeretném ezt továbbadni gyerekeimnek is, így elhatároztam, hogy bármekkora fáradtság is, minden évben igyekszünk megvalósítani álmaikat.



Nagylányom élete első farsangján süni szeretett volna lenni, ezzel jól feladva a leckét. Merthogy nem is akármilyen, hanem rózsaszín süni!! Szerencsére Bori barátnőm kreatív fejéből hamar kipattant az egyszerű, de nagyszerű ötlet, hogy hogyan csináljuk meg viszonylag egyszerűen, mégis nagyon egyedien a jelmezt.

A recept: menj el egy turkálóba, és vegyél egy rózsaszín gatyát, hozzá barnás pulcsit és sapkát. Varrj a sapkára kis fülecskét, a süni pocakjára egy jelen esetben rózsaszín :-) foltot, majd egyszerű fa csipeszek segítségével tedd fel a süni tüskéit!



Íme az eredmény hátulról...




és elölről...


Mondanom sem kell nagy sikert arattunk!!! :-) Hetekig hordta itthon is a ruhát, hogy kellően kiélvezze a sünilétet.

Idén sárga csillag a feladott lecke. Rajta vagyunk az ügyön :-D

Kisebbik lányunk (aki most már szintén ovis) pedig még gondolkodik.

Réka

2009. január 15., csütörtök

Minden amit a Swarovskiról tudni érdemes


Rékával beszélgetve azt találtuk ki, hogy elindítunk itt a blogon egy olyan sorozat-szerűséget, ahol majd mindig elmélyedünk egy-egy közkedvelt technika, vagy alapanyag titkaiban.

Reméljük a sorozat érdekes olvasmány lesz mindenkinek!

Az első részben a manapság annyira közkedvelt, híres-neves ’swarikról’ szedtünk össze pár érdekes tudnivalót…

A Swarovski a világ egyik vezető minőségi kristályékszereket gyártó cége, mely a világ több mint 120 országában van jelen. A cég emblémája egy hattyú sziluett (a tisztaság és elegancia jelképe).
A cég színei az éjkék és a "swarovski-piros".
Egy évben két kollekciót bocsátanak ki: őszi-téli, és tavasz-nyári kollekciót, melyek egyaránt tartalmaznak klasszikus, divatos, és extravagáns ékszereket, táskákat, órákat.

A cég története:

Daniel Swarovski 1862-ben született a mai Csehországban, azon a vidéken ahol a Monarchia egyik legfontosabb üveg- és kristálykészítő központja volt. Már gyermekkorában magával ragadta az üveg megmunkálása után létrejövő termékek csodás csillogása. Fiatal fiúként gyakran figyelte édesapja munkáját annak műhelyében, később maga is itt illetve más csiszolóműhelyekben tanonckodott.
Az első elektronikai kiállításra ellátogatva, 21 évesen, megszületett benne az elhatározás, hogy forradalmasítja a kristálymegmunkálás területét. Siemens és Edison technikai újításai inspirálták, hogy kifejlesszen egy kristályvágó gépet, amely tökéletesre munkálja meg az anyagot. Álma megvalósulására 9 évet kellett várnia, s 1892-ben szabadalmaztatta az eljárást. Az új eljárással gyorsabbá és pontosabbá vált a munka, mint korábban. Új korszak nyílt a kristályok világában.

Daniel Swarovski 1895-ben alapította meg cégét, mely ma is családi vállalkozásként működik, s melyet jelenleg a család negyedik és ötödik generációja vezet.
(a cégnek több részlege is van, ezek közül csak az egyik a SWAROVSKI márkanévvel ellátott ékszer és lakásdekorációs termékeket, előállító, ezeken kívül készítenek távcsöveket, kristálycsillárokat, kristálymegmunkáló gépeket, szerszámokat is).

A cég fennállásának kezdeti időszakában más ékszerkészítő cégeknek állított elő ékköveket, de 1976-ban Silver Crystal néven létrehozta első dekoratív kristályfiguráit, melyek sikere azóta is töretlen,. Az első ékszerkollekciót 1977-ben bocsátották ki az Egyesült Államokban, majd tizenkét évvel később Angliában, és Európa többi országában is. 1987-ben megalapították a mai ’Swarovski Kristály Társaság’ elődjét, majd 1989-ben kezdetét vette a Daniel Swarovski divattervezés.
1995-ben, fennállásának századik évfordulóján a társaság Ausztriában, Wattens városában létrehozza a Swarovski Kristály Világot. A Kristály Világ múzeumként, kiállítási központként, hangverseny- és fesztiválteremként egyedülálló a maga nemében.

A cég fennállása óta több nagy divatcéggel szövetkezve születtek már különleges Swarovski kollekciók, például a Dior céggel együttműködve alkották meg az Aurora Borealis (sarki fény) nevű kristályszint.

Swarovski kristályok: kristály vagy üveg?

A ’swarovski kristály’ gyöngyök valójában nem kristályból, hanem nagyon tiszta, áttetsző ólomüvegből készülnek. A tökéletes csiszolás teszi őket olyan tündöklően csillogóvá, hogy bátran vetekedhetnek csiszolt féldrágakő, vagy drágakő társaikkal.
Bár sok (távol-keleti és cseh) utánzatot lehet kapni a különböző hobbi-boltokban, az igazi Swarovski kristályt az ára mellett a szimmetrikus csiszolásról, és a szemkápráztató csillogásról könnyen fel lehet ismerni.

Reméljük sikerült pár újdonsággal szolgálni,

Bori

2009. január 13., kedd

Unatkozó háromgyerekes anyuka nekivág…

Mihez kezdjen az ember lánya, ha három porontya mellett még további kihívásokra ácsingózik, és ez nem merül ki a spenót-cumisüveg-kakis pelenka Bermuda háromszögében?
Mert hát igen, valljuk be, hogy ötévnyi otthon töltött idő után vágytam már valami másra, valami újra, hogy ne csak a gyerekek dolgai körül forogjanak a mindennapjaim.

Ha jobban megnézzük, végül mégis egy újabb gyerek bevállalása hozta meg az áttörést; bár a születés körülményei, valljuk meg, kissé eltértek a megszokottól.
Kezdjük ott, hogy az apuka ezúttal az egyik korábbi gyermek keresztanyja lett, a terhesség mindössze másfél hónapig, a vajúdás ezzel szemben majd’ fél évig is eltartott.

Meska, hogy nevezzük már végre nevén a gyereket, lassan betölti hatodik hónapját, és amúgy köszöni, jól van.
Virtuális gyermekként a cumisüvegért nem üvölt túl sokat és szerencsére már betojni sem nagyon szokott, bár erre volt példa sajnos a születését követő gyermekágyas időszakban.

Meska a boldog anyukákat állandó pörgésben tartja; csak remélni lehet, hogy felcseperedve némiképp önállósítja magát, és nem igényli a napi 23 és fél órás pesztrálást.

Meska porontyunk, akinek a neve tulajdonképpen a ’Mindenféle Egyedi Saját Készítésű Alkotás’ rövidítéséből született, valójában egy internetes oldal, ahol a többi otthon unatkozó anyuka is feltárhatja kreatív hajlamait, esetleg gyönyörködhet másokéban, netántán magáévá is tehet ezt-azt…

Nézz be, hátha kedvet kapsz Te is egy újabb szerzeményhez!

Meskaanyu :-)

2009. január 12., hétfő

Hétvégi korcsolyázós kikapcsolódás

Az elmúlt hetek kicsit stresszesre sikeredtek számunkra az új Meska programfelület beüzemelése, és az azt követően előjött sok-sok apró hiba javítgatása miatt. Szerettünk volna minden felhasználónak azonnal orvosolni a problémáját, sokszor mintegy közvetítői szerepet betöltve a programozók és az oldal felhasználói között.

Sokszor sajnos kompromisszumokat kellett hoznunk. Mostanra azonban nagyjából helyreállt a rend, bár még a hátsó adminisztrációs felületen is hátra van több apró javítgatás.

És bár a néhány bejegyzéssel ezelőtt beígért fejlesztések megvalósítása csak ezután következik, hétvégén végre kicsit mentesíteni sikerült magunkat a mindennapos tevékenységektől és problémáktól, és elmentünk kicsit kikapcsolódni.

Személy szerint nem vagyok valami tél-rajongó, sőt, sokkal inkább izzadok a 40 fokban, de a téli sportokat azért kimondottan szeretem. Azt hiszem úgy is fogalmazhatnék, hogy jó, jó ez a tél, de elég lenne belőle minden évben néhány fagyos-havas hét is.

A közelünkben van több bányató is, az egyik olyan hatalmas, rajta több kisebb-nagyobb szigettel, hogy akár egy kisebb túrázással is felér mire az ember bejárja korcsolyázva. Persze a gyerekeket sem hagyhattuk ki a buliból, főleg hogy a 4 és fél éves lányom karácsonyra megkapta élete első korcsolyacipőjét.
Persze azért vittük a szánkót is, hogy a kisebbeknek is legyen mivel játszaniuk.


Így Boriékkal karöltve felkerekedtünk és egy hatalmasat korcsolyáztunk a tavon.
Nagyon szuperul sikeredett a dolog, még hattyúkat is láttunk, és a nagylányom is egész belejött a korcsolyázásba, olyannyira, hogy ma délután is ki kellett menni vele a jégre!
Réka

2009. január 7., szerda

Fotók átmásolása

Sziasztok!

Ma reggel érkezett a hír, hogy várhatóan vasárnap (január 11.-én) este 10-től hétfő hajnalig programozóink ismételten átmigrálják az új Meskára a jelenleg nem látható (fekete) termékfotókat, illetve az avatar- és fejléc képeket.

A munkálatok ideje alatt nem lehet majd termékeket feltölteni, de minden egyéb tevékenység (üzenetírás, vásárlás, nézelődés) zavartalan lesz.

Megértéseteket, türelmeteket köszönjük!

Bori

2009. január 6., kedd

Egyeztető tárgyalások

Sziasztok!

Elnézéseteket kérjük a sok bonyodalomért, de menet közben derült ki számunkra is több átállással kapcsolatos finomság :/

Ezennel jelentjük, hogy a termékleírások illetve bolt- és profil szövegek tagolásának korábbi problémáját programozóinknak sikerült globálisan megoldani, reméljük most már mindenki 'rendesen' látja a saját szövegeit.

A termékfotókkal kapcsolatban rengeteg egyeztetést követően azt ígérték, hogy a hétvégén egy éjszaka bent maradnak, és megpbóbálják a 13 ezernél is több fotót újra migrálni a régi programról. Sajnos konkrét időpontot még nem tudunk mondani, de amint biztosan tudjuk, szólunk Nektek.

Hirtelen ennyi újdonság van,

sziasztok,
Bori

2009. január 5., hétfő

Átállás

Kedves Meskások!

Mint azt valószínűleg Ti is tapasztaltátok, az új verzió beüzemelése sajnos még nem fejeződött be; egyes felhasználóknak tökéletesen működik a Meska, de másoknak elcsúszva, vagy egyáltalán nem jelennek meg az oldalak.
Programozóink folyamatosan dolgoznak azon, hogy minden böngészőn tökéletesen fusson a program, reméljük hamarosan készen lesznek, addig is kérjük megértéseteket és türelmeteket!

Bori és Réka

2009. január 3., szombat

Új év, új program!


Kedves Meskások!

Mivel az oldal júliusi indulása óta fény derült több hiányosságra is, az elmúlt hónapok során a Meska teljes felülete újraprogramozásra került.

Az új, a korábbinál korszerűbb verziót már egyszer decemberben megpróbáltuk beüzemelni, de sajnos az átállás során olyan nehézségek merültek fel, melyeknek a kijavítása sok időt vett volna igénybe, így az ünnepek előtti nagy forgalomra való tekintettel úgy döntöttünk , hogy a dolgot elnapoljuk egy kevésbé 'nyüzsgős' január eleji időpontra, azaz a január 3.-4.-i hétvégére.

Az átállás időtartama alatt (várhatóan szombat reggeltől hétfő reggelig) az adatok migrálása miatt az oldalon nem lehet semmilyen belépéshez kötött tevékenységet folytatni, tehát például terméket feltölteni, vásárolni, regisztrálni, üzenetet írni, stb.

A tervek szerint hétfőtől már az új program fog futni az oldalon, ami a réginél könnyebben kezelhető lesz.
A program újdonságairól, a kisebb változásokról hamarosan körlevelet küldünk minden regisztrált felhasználónknak.


Az okozott kellemetlenségért ezúton is elnézéseteket kérjük,


Megértéseteket köszönjük,


Bori és Réka

2008. december 27., szombat

Virágok a lakásban

Nagyon szeretem a növényeket, tele van velük a lakás. Hatalmas páfrányok lógnak a nappaliban, étkezőben, a dolgozószobában térelválasztó falként van összerendezve pár nagyobb növény, nemrég pedig a lányok szobájában lógattuk be a két hatalmas hibiszkuszt, mert már kezdett szűkös lenni a hely miattuk. Minden növényt befogadok, ismerőseim sokszor hoznak különféle satnya növényeket, hogy hátha nálam még megmenekülhetnek. Ezeket mind berakom a fiam szobájába, ott van a "kórház", oda gyűjtöm be a nem a legszebb példányokat mindaddig amíg újra meg nem szépülnek.
Nem sok virágzó növényem van, de azok nagy része ilyenkor ősz végén, tél elején mutatja meg igazi pompáját.

Ez a golgotavirág itt virít mellettem a dolgozószoba asztalán, bár furcsa mód mindig csak egy virágja van, egyszerre többet sosem hoz.



Ebből a növényből kettő is van, mindkettő lelkesen hozza a virágokat szinte egész évben, de ilyenkor van a legtöbb rajta, ha közelebbről megnézem, szinte bimbóból áll az egész növény. A nevét sajnos nem tudom, a szomszédunktól kaptam még régebben, mondván megnyúlt, csúnya lett. Kicsit még tényleg mindig nyúlánk, de ez a rengeteg virág kárpótol érte.


Na jó, ez a növény nem nálunk kezdett el virágozni, ha egyáltalán virágnak nevezhetjük ezeket a piros lógó valamiket rajta. De amióta itt van, azóta is teljes díszében pompázik.


Ez az egyik hibiszkusz a lányok szobájában. Sajnos a virágai csak 1-2 napig nyílnak, de egyszerre több is szokott rajta lenni. Csak győzzem takarítani alatta a sok-sok lehullott elnyílt virágot :-))





Réka

2008. december 23., kedd

Ráhangolódás

Nekem egészen múlt szombat estig egyáltalán nem volt karácsonyi hangulatom.
Mindenhol a tömeg, az idegeskedés, munka éjjel-nappal, egy percre sem tudtam ünnepi hangulatba ringatni magam, csak ijedten konstatáltam, hogy jajjj, már mindjárt 24.-e van, és még mennyi mindent kéne csinálnom!

Aztán vasárnap reggel megnéztük a neten a hójelentést, amiből kiderült, hogy Dobogókőn állítólag több mint 10 centi hó esett!
Hát, nem csak állítólag!
Felvettük a bakancsot, felcsatoltuk a kamáslit, és vagy 2-3 órán át tapostuk hegyen-völgyön át az érintetlen havat.
Gyönyörű volt a havas erdő, sehol egy lélek, csak az ünnepélyes csend és a szikrázó fehérség.
Sajnos a fényképezőgépet nagy buzgalmamban sikerült otthon felejtenem, így be kellett érjem a telefonom csekély teljesítményével…remélem azért a lényeg így is ’átjön’…




Kora délután értünk vissza a kocsihoz, bepattantunk, és elzötyögtünk az Esztergom túloldalán található Párkányba/Sturovóba, hogy elverjük a korábbi tátrai kiruccanásainkról megmaradt 65 koronánkat (januártól már itt is az euró lesz a hivatalos fizetőeszköz).
Két sör, egy mustár és némi ’korbácska’ típusú sajt beszerzésére futotta a keretből.
A bevásárló túra után betértünk az esztergomi termálfürdőbe, ahová egy szerencsés véletlen folytán már régóta kallódott nálunk két ingyen belépő…hát most ezt is sikerült felhasználni!
Pár óra levezető áztatódás után indultunk (volna) haza, mikor is megláttuk, hogy a Széchényi téren, ami Esztergomnak amolyan főtere, valami készülődik…
Közelebbről megnézve a dolgokat egy felettébb hangulatos karácsonyi forgatagban találtuk magunkat.
A gyönyörűen felújított és feldíszített terecskén kürtőskalács, forralt bor és sült kolbász illata terjengett,és sok-sok ember, akik mind a Ghymes koncertre vártak, amit ugye muszáj volt megvárnunk.

Félig-meddig esztergomiként (nagyszüleim itt éltek, gyermekkorom nagy részét itt töltöttem) annyira szívet melengető volt látni ennyi helyi embert együtt.
Úgy tűnt, mindenki ismeri egymást, az emberek kedélyesen beszélgettek, köszöntötték egymást…mindig is ilyennek képzeltem egy ’élhető kisvárost’ ahová egyszer szívesen beköltöznék.

Talán nem kell tovább taglalnom, hogy felejthetetlen elő-karácsonyi élmény volt ez a vasárnap!

Bori




2008. december 19., péntek

Meska közvélemény kutatás

Ahogy egyre népszerűbb az oldal és egyre többen kezdenek el ’meskázni’ naponta merülnek fel új fejlesztési ötletek, melyeket részben Ti írtatok nekünk, részben mi fundáltunk ki.
Összeszedtem azokat a lehetőségeket, amik július óta szóba kerültek.

Nagyon kíváncsian várjuk a véleményeteket, Ti melyikeket valósítanátok meg, illetve van esetleg további ötletetek, hogyan lehetne az oldalt még interaktívabbá, csalogatóbbá tenni a felhasználók számára?

Az eddig szóba került ’nagyobb’ tervek:

- Lehetne használt könyveket is árusítani (kizárólag kézműves, művészet témában)
- Fórum létrehozása a Meskán belül, ahol a felhasználók ’beszélgethetnek’
- Naponta egy-egy interjú egy készítővel
- Virtuális kívánságdoboz, ahová mindenki mindenféle kötelezettség nélkül megírhatná, hogy milyen terméke(ke)t venne szívesen az oldalon, esetleg azt is megjelölve, hogy mely készítőktől
- 'A nap tippje' hasonló lenne, mint az interjú, csak rövidebb, bemutatnánk egy készítőt aki elárul egy műhelytitkot, bemutat egy egyszerű technikát...
- ’Virtuális kamra’ (befőttek, lekvárok, saját készítésű házi finomságok csereberéje)
- Meska felhasználói blog (minden eladónak lenne egy limitált blog-felülete az oldalon)
- Paypal beépítése

A kisebb, mindennapi életünket megkönnyítő változtatások:

- Képküldés funkció a belső üzenetekben
- Vásárláskor darabszám megjelölésének lehetősége (a készítő jelzi, hány db-ot vállal maximum)
- Termékfeltöltés közben új polc létrehozása.
- Az automatikus képszerkesztésbe beavatkozás lehetősége (egy kis kijelölő ablak, amit tologatni lehet a képen, így el lehet találni a legjobb kivágást)
- Termékfeltöltéskor javításhoz nem kell minden fázison végigmenni, hanem lehet egyből a legutolsó, véglegesítő oldalra menni.
- Termékek ideiglenes inaktiválása (arra az esetre, ha pl valaki kimegy egy vásárra, magával viszi a portékáit. Ha visszajön a vásárról újraaktiválhatja őket egy mozdulattal, illetve törölheti azt amit eladott.)

Mit gondoltok?

Réka és Bori

2008. december 15., hétfő

Bevásároltam :D

Annyira jó, hogy a legtöbb karácsonyi ajándékot már sikerült beszereznem, és nem is akárhonnan ;))

Íme egy kis válogatás az eddigi ’szerzeményekből’!
(nagyon remélem, hogy az illetékes megajándékozandók nem olvasgatják túl sűrűn ezt a blogot…)


Remélem a lista az elkövetkezendő napokban még bővülni fog; van még jó pár kiszemelt kedvencem…

Bori

2008. december 10., szerda

Szépségverseny!


Egyik kedves meskásunk hívta fel a figyelmünket az OKSZ (Országos Kereskedelmi Szövetség) által indított pályázatra, melyet kereskedelmi honlapok, illetve web-áruházak számára írtak ki.

Az elbírálás szempontjai a következők:
az oldalak mutatós kivitelezése,
ötletessége,
és könnyű kezelhetősége.

A benevezett honlapokat itt lehet megtekinteni:

http://www.oksz.hu/verseny2-v1-k1-r1/

Ha Ti is úgy gondoljátok, szívesen vennénk pár támogatói szavazatot ;)
.
.
KÖZÖNSÉGDÍJ SZAVAZÁSÁNAK IDŐTARTAMA:

2008. december 22. hétfő 9 órától 2008. december 31. szerda 24 óráig


Bori és Réka

2008. december 3., szerda

Egy meggymag meg még egy meggymag

Egy kis műhelytitkot osztanék meg Veletek, bár tudom, nem éppen meggyérlelő napokat élünk, de ki tudja, talán jövő tavaszra többen kedvet kaptok a riszájklingnak ehhez a sajátos formájához ;)

Történt pedig, hogy korábban a frottír nyulaim fülébe nehezéknek, hogy szép lógósak legyenek, felezett sárgaborsót töltöttem. Mert olcsó, természetes, és amúgy sem enném meg főzelék formájában.
Aztán egyszer elgondolkoztam azon, hogy mi van akkor, ha valaki kimossa a nyuszót, és a felezett sárgaborsó szépen kicsírázik a fülében?
Hmmm…sürgősen ki kellett találnom valami alternatívát!
A neten találtam egy igen terjedelmes leírást a meggymag újrahasznosításának lehetőségeiről, amitől teljesen belelkesültem; rögtön ki is próbáltam az új tömőanyagot, melyet azóta is sikerrel használok.

A dolog menete a következő:
A kiköpött meggymagokat meleg vízben, jó sok (kb. 10 dkg) sóval állni hagyom 1-2 napig, majd felteszem őket főzni.
Elég sokáig kell főniük, de mivel a só már részben elvégezte a dolgát, szép fokozatosan a legkisebb gyümölcsmaradványok is leválnak a magokról, közben pedig csodálatos finn-szauna illat tölti be a levegőt.
Kb. egyórás főzés után hideg vízzel többször átöblítem a magokat, majd egy érdes konyharuha vagy törölköző segítségével egymáshoz dörzsölgetve őket eltávolítom az utolsó héjmaradványokat is.
Így néz ki a tisztított meggymag.



Úgy tudom a meggymag azért is tökéletes tömőanyag, mert jól tartja a hőmérsékletet, pl. egy magokkal tömött párna, állatka a mélyhűtőbe helyezve úgy lehűl, hogy utána nagyon jól használható sajgó testrészek kezelésére, de ugyanígy a mikróban felmelegített, meggymaggal tömött tárgyak jó használatot tesznek pl. egy görcsölő hasra helyezve.


Bori

2008. december 1., hétfő

Januári terveink

Kedves Meskások!

Most biztos mindenki még a karácsonnyal, illetve a karácsonyhoz kapcsolódó termékekkel van elfoglalva, de arra szeretnénk kérni Benneteket, hogy gondoljatok kicsit előre, a január-februári időszakra is.
Februárban lesz Valentin nap, illetve február a farsangi bálok ideje is.
Ezért azt szeretnénk kérni, hogy amennyiben tervezitek különféle jelmezek, álarcok készítését, akkor ezt időben tegyétek meg, és töltsétek fel őket a Meskára.

December végéig természetesen a karácsonyi ünnepkör jegyében futtatjuk reklámkampányainkat, de januártól szeretnénk megcélozni az előbb említett két ünnepet is.
Szeretnénk a farsanggal, jelmezekkel kapcsolatos cikkeket és reklámokat megjelentetni az interneten, ehhez azonban az kell, hogy már januárban legyenek fent az oldalon megvásárolható jelmezek.
Minden szülő szeretné, ha gyermeke kitűnhetne a tömegből, és egyre többen vannak akik nem érik be a hiparmarketek tucatjelmezeivel, azonban idejük sincs arra, hogy ők maguk készítsenek valami ötletes, egyedi jelmezt.
Szeretnénk, ha a Meska megoldást nyújtana a hasonló problémákkal küzdő szülőknek.

Köszönjük, hogy eddig is ennyi gyönyörű termék gyűlt össze a Meskán, és ilyen változatos kínálatot tudunk nyújtani az oldalra látogatóknak!

Réka, Bori