Rólunk

Saját fotó
A MESKA a Mindenféle Egyedi Saját Készítésű Alkotás-ok lelőhelye, ahol igényes, saját készítésű tárgyakat lehet adni-venni. Ezen a blogon keresztül szeretnénk megosztani mindenkivel a Meskával kapcsolatos tapasztalatainkat, és talán a gondolatainkat is erről-arról, kis világunk dolgairól. Kellemes olvasást!

2009. január 30., péntek

A MESKA logó…

Egy kis kulisszatitkot szeretnék megosztani veletek.

Anno tavaly márciusban, mikor még csak a vágyálmainkban létezett az oldal, hetekig a megfelelő Meska logón töprengtünk.
Mindenképpen valami természetes hangulatú ’cégért’ szerettünk volna, ami ráadásul kifejezi az oldal színességét, az itt található alkotások és a felvonultatott technikák változatosságát.

Így születtek meg a betűk:

Egy teljes napunk elment az elkészítésükkel és a fotózásukkal :)
A munkálatok közben remekül szórakoztunk, és én még azt sem bántam, hogy emiatt egy nap szabit is ki kellett vennem ;)

A MESKA szót először egy hatalmas papírra vázoltuk fel ceruzával, majd a körvonalakat ’kitöltöttük’ ezzel-azzal, ami Rékáék háztartásában épp fellelhető volt.

Az ’M’ és ’K’ betűket a varródobozban talált gombokból és gyöngyökből raktuk ki, az ’E’ betűhöz kölcsönvettük a lányok zsírkrétáit és festékeit, míg az ’A’-t cérnaspulnikból formáztuk.
Ezek persze menet közben számtalanszor eldőltek, nem kis bűvészmutatvány volt glédába állítani őket :)

A legkeményebb dió mégis az ’S’ betű volt, amit termésekből álmodtunk meg.
A képeken szerencsére nem látszik, de a legrafináltabb trükkökkel, cérna és ragasztó segítségével kunkorítottuk íves formába azt a fűzfavesszőt, ami a betű kontúrját adja.
Ezt töltöttük ki aztán a gyerekek által gyűjtött őszi termésekkel.

A fotózás ezek után már szinte gyerekjáték volt.
Egy széken egyensúlyozva, felülről kattintgattuk a betűket, mindegyiket több tucatszor, hogy aztán a legjobbakat egymás mellé rakva végre megszülethessen a logó.

Milyen kár, hogy a nyitólapon olyan piciben látszódik, hogy mindezek a részletek alig észrevehetők!

A madárkák története szintén kalandosra sikeredett.
Először egy hangyát képzeltünk el, de kiderült, egy másik oldalnak is ez az állatka a kabalája.
Hasonló okokból vetettünk el egy méhecskét is, míg végül megszületett a két madár, a piros Meska és a zöld Miska.

Az oldal interaktivitását szimbolizálja, ahogy a két madár egymással szemben állva ’cseverész’, illetve a sokszínűségre utal vicces fizimiskájuk is.

Az, hogy pont piros és zöld lett a színük, egészen tudat alatt történt, de egyáltalán nem bánjuk ;)

2 megjegyzés:

helen írta...

Kár, hogy most se tudom kinagyítani a meska feliratot (itt, a bejegyzésnél), hogy láthassam a részleteket...

gemkapocs írta...

Nekem nagyon tetszik a névválasztás, jól kifejezi a lényeget, és jól is hangzik. Meska és Miska is nagyon illik az egészhez, nagyon jó, hogy ilyen bohókás kismadarak lettek.