Pipacstenger

A minap a Balaton-felvidékre utazva óriás pipacsmezőt láttunk az út mentén.
Én még életemben ennyi pipacsot együtt nem láttam!
Olyan földöntúli, meseszerű volt az egész, a háttérben az épp elvonuló viharfelhőkkel,
hogy muszáj volt megörökítenem :)







Bori

A MESKA logó…

Egy kis kulisszatitkot szeretnék megosztani veletek.

Anno tavaly márciusban, mikor még csak a vágyálmainkban létezett az oldal, hetekig a megfelelő Meska logón töprengtünk.
Mindenképpen valami természetes hangulatú ’cégért’ szerettünk volna, ami ráadásul kifejezi az oldal színességét, az itt található alkotások és a felvonultatott technikák változatosságát.

Így születtek meg a betűk:

Egy teljes napunk elment az elkészítésükkel és a fotózásukkal :)
A munkálatok közben remekül szórakoztunk, és én még azt sem bántam, hogy emiatt egy nap szabit is ki kellett vennem ;)

A MESKA szót először egy hatalmas papírra vázoltuk fel ceruzával, majd a körvonalakat ’kitöltöttük’ ezzel-azzal, ami Rékáék háztartásában épp fellelhető volt.

Az ’M’ és ’K’ betűket a varródobozban talált gombokból és gyöngyökből raktuk ki, az ’E’ betűhöz kölcsönvettük a lányok zsírkrétáit és festékeit, míg az ’A’-t cérnaspulnikból formáztuk.
Ezek persze menet közben számtalanszor eldőltek, nem kis bűvészmutatvány volt glédába állítani őket :)

A legkeményebb dió mégis az ’S’ betű volt, amit termésekből álmodtunk meg.
A képeken szerencsére nem látszik, de a legrafináltabb trükkökkel, cérna és ragasztó segítségével kunkorítottuk íves formába azt a fűzfavesszőt, ami a betű kontúrját adja.
Ezt töltöttük ki aztán a gyerekek által gyűjtött őszi termésekkel.

A fotózás ezek után már szinte gyerekjáték volt.
Egy széken egyensúlyozva, felülről kattintgattuk a betűket, mindegyiket több tucatszor, hogy aztán a legjobbakat egymás mellé rakva végre megszülethessen a logó.

Milyen kár, hogy a nyitólapon olyan piciben látszódik, hogy mindezek a részletek alig észrevehetők!

A madárkák története szintén kalandosra sikeredett.
Először egy hangyát képzeltünk el, de kiderült, egy másik oldalnak is ez az állatka a kabalája.
Hasonló okokból vetettünk el egy méhecskét is, míg végül megszületett a két madár, a piros Meska és a zöld Miska.

Az oldal interaktivitását szimbolizálja, ahogy a két madár egymással szemben állva ’cseverész’, illetve a sokszínűségre utal vicces fizimiskájuk is.

Az, hogy pont piros és zöld lett a színük, egészen tudat alatt történt, de egyáltalán nem bánjuk ;)

Saját készítésű jelmez gyerekeknek

Gyerekeink szép sorban beérnek az óvodás korba, és ezzel a farsangolások időszaka is elkezdődik. Gyerekkori emlékeimben még élénken élnek ezek a fergeteges bulik, ahol anyukám lelkesedésének köszönhetően mindig valami teljesen egyedi maskarában jelenhettem meg, nemritkán a jelmezverseny első helyezettjeként.


Persze nem csak maga a farsang estéje volt izgalmas, hanem már a lázas előkészületek is. Szeretném ezt továbbadni gyerekeimnek is, így elhatároztam, hogy bármekkora fáradtság is, minden évben igyekszünk megvalósítani álmaikat.



Nagylányom élete első farsangján süni szeretett volna lenni, ezzel jól feladva a leckét. Merthogy nem is akármilyen, hanem rózsaszín süni!! Szerencsére Bori barátnőm kreatív fejéből hamar kipattant az egyszerű, de nagyszerű ötlet, hogy hogyan csináljuk meg viszonylag egyszerűen, mégis nagyon egyedien a jelmezt.

A recept: menj el egy turkálóba, és vegyél egy rózsaszín gatyát, hozzá barnás pulcsit és sapkát. Varrj a sapkára kis fülecskét, a süni pocakjára egy jelen esetben rózsaszín :-) foltot, majd egyszerű fa csipeszek segítségével tedd fel a süni tüskéit!



Íme az eredmény hátulról...




és elölről...

Mondanom sem kell nagy sikert arattunk!!! :-) Hetekig hordta itthon is a ruhát, hogy kellően kiélvezze a sünilétet.

Idén sárga csillag a feladott lecke. Rajta vagyunk az ügyön :-D

Kisebbik lányunk (aki most már szintén ovis) pedig még gondolkodik.

Réka

Unatkozó háromgyerekes anyuka nekivág…

Mihez kezdjen az ember lánya, ha három porontya mellett még további kihívásokra ácsingózik, és ez nem merül ki a spenót-cumisüveg-kakis pelenka Bermuda háromszögében?
Mert hát igen, valljuk be, hogy ötévnyi otthon töltött idő után vágytam már valami másra, valami újra, hogy ne csak a gyerekek dolgai körül forogjanak a mindennapjaim.

Ha jobban megnézzük, végül mégis egy újabb gyerek bevállalása hozta meg az áttörést; bár a születés körülményei, valljuk meg, kissé eltértek a megszokottól.
Kezdjük ott, hogy az apuka ezúttal az egyik korábbi gyermek keresztanyja lett, a terhesség mindössze másfél hónapig, a vajúdás ezzel szemben majd’ fél évig is eltartott.

Meska, hogy nevezzük már végre nevén a gyereket, lassan betölti hatodik hónapját, és amúgy köszöni, jól van.
Virtuális gyermekként a cumisüvegért nem üvölt túl sokat és szerencsére már betojni sem nagyon szokott, bár erre volt példa sajnos a születését követő gyermekágyas időszakban.

Meska a boldog anyukákat állandó pörgésben tartja; csak remélni lehet, hogy felcseperedve némiképp önállósítja magát, és nem igényli a napi 23 és fél órás pesztrálást.

Meska porontyunk, akinek a neve tulajdonképpen a ’Mindenféle Egyedi Saját Készítésű Alkotás’ rövidítéséből született, valójában egy internetes oldal, ahol a többi otthon unatkozó anyuka is feltárhatja kreatív hajlamait, esetleg gyönyörködhet másokéban, netántán magáévá is tehet ezt-azt…

Nézz be, hátha kedvet kapsz Te is egy újabb szerzeményhez!

Meskaanyu :-)

Hétvégi korcsolyázós kikapcsolódás

Az elmúlt hetek kicsit stresszesre sikeredtek számunkra az új Meska programfelület beüzemelése, és az azt követően előjött sok-sok apró hiba javítgatása miatt. Szerettünk volna minden felhasználónak azonnal orvosolni a problémáját, sokszor mintegy közvetítői szerepet betöltve a programozók és az oldal felhasználói között.

Sokszor sajnos kompromisszumokat kellett hoznunk. Mostanra azonban nagyjából helyreállt a rend, bár még a hátsó adminisztrációs felületen is hátra van több apró javítgatás.

És bár a néhány bejegyzéssel ezelőtt beígért fejlesztések megvalósítása csak ezután következik, hétvégén végre kicsit mentesíteni sikerült magunkat a mindennapos tevékenységektől és problémáktól, és elmentünk kicsit kikapcsolódni.

Személy szerint nem vagyok valami tél-rajongó, sőt, sokkal inkább izzadok a 40 fokban, de a téli sportokat azért kimondottan szeretem. Azt hiszem úgy is fogalmazhatnék, hogy jó, jó ez a tél, de elég lenne belőle minden évben néhány fagyos-havas hét is.

A közelünkben van több bányató is, az egyik olyan hatalmas, rajta több kisebb-nagyobb szigettel, hogy akár egy kisebb túrázással is felér mire az ember bejárja korcsolyázva. Persze a gyerekeket sem hagyhattuk ki a buliból, főleg hogy a 4 és fél éves lányom karácsonyra megkapta élete első korcsolyacipőjét.

Persze azért vittük a szánkót is, hogy a kisebbeknek is legyen mivel játszaniuk.

Így Boriékkal karöltve felkerekedtünk és egy hatalmasat korcsolyáztunk a tavon.

Nagyon szuperul sikeredett a dolog, még hattyúkat is láttunk, és a nagylányom is egész belejött a korcsolyázásba, olyannyira, hogy ma délután is ki kellett menni vele a jégre!

Réka

Virágok a lakásban

Nagyon szeretem a növényeket, tele van velük a lakás. Hatalmas páfrányok lógnak a nappaliban, étkezőben, a dolgozószobában térelválasztó falként van összerendezve pár nagyobb növény, nemrég pedig a lányok szobájában lógattuk be a két hatalmas hibiszkuszt, mert már kezdett szűkös lenni a hely miattuk. Minden növényt befogadok, ismerőseim sokszor hoznak különféle satnya növényeket, hogy hátha nálam még megmenekülhetnek. Ezeket mind berakom a fiam szobájába, ott van a "kórház", oda gyűjtöm be a nem a legszebb példányokat mindaddig amíg újra meg nem szépülnek.
Nem sok virágzó növényem van, de azok nagy része ilyenkor ősz végén, tél elején mutatja meg igazi pompáját.

Ez a golgotavirág itt virít mellettem a dolgozószoba asztalán, bár furcsa mód mindig csak egy virágja van, egyszerre többet sosem hoz.



Ebből a növényből kettő is van, mindkettő lelkesen hozza a virágokat szinte egész évben, de ilyenkor van a legtöbb rajta, ha közelebbről megnézem, szinte bimbóból áll az egész növény. A nevét sajnos nem tudom, a szomszédunktól kaptam még régebben, mondván megnyúlt, csúnya lett. Kicsit még tényleg mindig nyúlánk, de ez a rengeteg virág kárpótol érte.


Na jó, ez a növény nem nálunk kezdett el virágozni, ha egyáltalán virágnak nevezhetjük ezeket a piros lógó valamiket rajta. De amióta itt van, azóta is teljes díszében pompázik.

Ez az egyik hibiszkusz a lányok szobájában. Sajnos a virágai csak 1-2 napig nyílnak, de egyszerre több is szokott rajta lenni. Csak győzzem takarítani alatta a sok-sok lehullott elnyílt virágot :-))

Réka

Ráhangolódás

Nekem egészen múlt szombat estig egyáltalán nem volt karácsonyi hangulatom.
Mindenhol a tömeg, az idegeskedés, munka éjjel-nappal, egy percre sem tudtam ünnepi hangulatba ringatni magam, csak ijedten konstatáltam, hogy jajjj, már mindjárt 24.-e van, és még mennyi mindent kéne csinálnom!

Aztán vasárnap reggel megnéztük a neten a hójelentést, amiből kiderült, hogy Dobogókőn állítólag több mint 10 centi hó esett!
Hát, nem csak állítólag!
Felvettük a bakancsot, felcsatoltuk a kamáslit, és vagy 2-3 órán át tapostuk hegyen-völgyön át az érintetlen havat.
Gyönyörű volt a havas erdő, sehol egy lélek, csak az ünnepélyes csend és a szikrázó fehérség.
Sajnos a fényképezőgépet nagy buzgalmamban sikerült otthon felejtenem, így be kellett érjem a telefonom csekély teljesítményével…remélem azért a lényeg így is ’átjön’…

Kora délután értünk vissza a kocsihoz, bepattantunk, és elzötyögtünk az Esztergom túloldalán található Párkányba/Sturovóba, hogy elverjük a korábbi tátrai kiruccanásainkról megmaradt 65 koronánkat (januártól már itt is az euró lesz a hivatalos fizetőeszköz).
Két sör, egy mustár és némi ’korbácska’ típusú sajt beszerzésére futotta a keretből.
A bevásárló túra után betértünk az esztergomi termálfürdőbe, ahová egy szerencsés véletlen folytán már régóta kallódott nálunk két ingyen belépő…hát most ezt is sikerült felhasználni!
Pár óra levezető áztatódás után indultunk (volna) haza, mikor is megláttuk, hogy a Széchényi téren, ami Esztergomnak amolyan főtere, valami készülődik…
Közelebbről megnézve a dolgokat egy felettébb hangulatos karácsonyi forgatagban találtuk magunkat.
A gyönyörűen felújított és feldíszített terecskén kürtőskalács, forralt bor és sült kolbász illata terjengett,és sok-sok ember, akik mind a Ghymes koncertre vártak, amit ugye muszáj volt megvárnunk.

Félig-meddig esztergomiként (nagyszüleim itt éltek, gyermekkorom nagy részét itt töltöttem) annyira szívet melengető volt látni ennyi helyi embert együtt.
Úgy tűnt, mindenki ismeri egymást, az emberek kedélyesen beszélgettek, köszöntötték egymást…mindig is ilyennek képzeltem egy ’élhető kisvárost’ ahová egyszer szívesen beköltöznék.

Talán nem kell tovább taglalnom, hogy felejthetetlen elő-karácsonyi élmény volt ez a vasárnap!

Bori

Velencei kedvenc

Az október 23.-i hosszú hétvégén meglátogattuk Olaszországban élő barátnőmet, és ha már ott voltunk, elugrottunk Velencébe is egy kicsit romantikázni.
A várost így, felnőtt fejjel sokkal szebbnek, érdekesebbnek találtam, mint kamaszként, mikor szüleimmel meglehetősen unottan jártam be a ’kötelező látnivalókat’… és közben nagyon meg voltam sértődve, hogy nem kapok egy gombóccal sem a méregdrága helyi fagyiból.

Most mégsem a szokványos gondolás, canalegrandés képeket szeretném megosztani Veletek, hanem egy kedvencet, amit egy turisták által kevésbé frekventált városrészben sikerült lencsevégre kapnom.
Velencéről sokminden elmondható, de az biztosan nem, hogy hemzsegne a parkoktól, játszóterektől.
Így hát a helyiek hétvégente jobb híján a kis lekövezett terecskékre viszik játszani csemetéiket, akiket a dolog egy cseppet sem zavar; míg a szülők a tér másik felén tereferélnek, ők a körülményekhez alkalmazkodva gyorsan feltalálják magukat.
Íme egy spontán alakult olvasókör:

És ugyanaz kicsit távolabbról…

Bori

Ihletet adó falevelek

Nagylányommal nagyon szeretünk mindenfélét alkotni, vele szerencsére már lehet is. És mivel ma apukám hirtelen felindulásból bevállalta a középsőt, így nekiláttunk munkálkodni.
Gyönyörűek az őszi falevelek, és az időjárásnak hála, még a nagyrészük mindig a fákon díszeleg, így elmentünk és gyűjtöttünk egy kupaccal belőlük, majd felragasztottuk őket egy lapra.


Itt még teljes a lelkesedés :-)


Alakul a madárka!

Az utolsó faleveleknél már fogyott a lendületből, így a végő simítások rám vártak.

Azért a fiam is nagyszerű segítségnek bizonyult :-o

Ezt már este fotóztam, mikorra megszáradt és kitettük a falra.

Réka

Bicaj kontra autó

Egy ideje elkezdett zavarni, hogy elég sokat használjuk az autónkat, már a közeli óvodába is egyre többször autóval mentünk. Aztán szeptemberben szerelőnél volt pár napot, mi pedig ez a rövidke idő alatt teljesen rákaptunk a bringázásra.

Illetve ez azért nem teljesen igaz, hiszen a párom már 2 éve elhatározta, hogy ő heti egynél többször nem ül autóba, kivétel persze ha például nyaralni megyünk. Ezt elég szigorúan be is tartotta, pedig a munkahelye nincs közel, kb. 3/4 óra kitartó kerekezéssel ér csak be, de télen-nyáron hóban-fagyban-esőben is inkább biciklire pattant. Szóval az elkényelmesedés inkább csak engem érintett, amit jól meg is magyaráztam magamnak a gyerekek pici korával, és hogy milyen nehéz velük, hiszen egyikük a hiszti-korszak közepén, másik pedig az elején tart, nem kevés idegtépő pillanatot szerezve nekem...

Persze biciklizni én is imádok, még a gyerekek születése előtt én is mindig bringával jártam dolgozni, és tényleg sokat használtuk. Aztán az egymás után következő terhességeim alatt valahogy egyre jobban elszoktam tőle. Pedig volt gyerekülésünk, sőt, még egy biciklis utánfutót is beszereztünk, hogy az akkor még csak két kicsi gyereket is könnyedén tudjuk szállítani.

Most azonban eljött a mi időnk!!!

Az egy hét biciklire "kényszerülés" következtében ugyanis a nagyobbik lányom megtanult támasztókerék nélkül, amolyan nagyosan 2 keréken pedálozni, a két kisebb pedig egész jól megfér egymás mellett az utánfutóban. Így aztán annyira fellelkesedtem én is, hogy azóta én sem ülök már autóba, még a bevásárlásokat is a bicikliutánfutóval intézem (bár akkor általában "üresen", gyerek nélkül indulok útnak, legfeljebb a nagylányom kísér).

Jó egy hónap kitartó kerékpározás után elkezdtünk azon gondolkodni, hogy tulajdonképpen mennyibe is kerül havonta az autó. Utánaszámoltunk, és rendesen megdöbbentünk!

Nincs túl drága autónk, és nem is egy mai darab, de így is havi szinten számolva a költségeket (értékvesztés, szervizelési költségek, biztosítások, adók, egyéb költségek), körülbelül 80 ezer Ft-ba kerül, benzinköltség nélkül. Hát nem kis luxus!

Mi azonban erős elhatározást hoztunk, amennyire csak lehet leszorítjuk az autó használatát, és maradunk a kerékpározásnál! És ami a legjobb, hogy erre a nagylányom a legbüszkébb!

Réka

Őszi barangolások

Ezúttal pár, a Pilisben készült túrás fotót szeretnék megosztani Veletek, kedvcsinálónak.

Kilátás a Vadálló-kövekről

Ugyanaz kicsit magasabbról

Muszáj volt megörökítenem madárlátta ebédünket is, tévedés ne essék, ez nem hot dog, hanem a saját házi zakuszkánk kecskesajttal, nyammm!

Panoráma a Prédikáló székről, a távolban valahol a szmogos Budapest :(

Délutáni fények az erdőben

A túra utolsó szakasza

Bori

Tátra Utoljára

A hétvégén Marcival úgy döntöttünk, meglátogatjuk idén még egyszer utoljára nagy szerelmünket, a Magas Tátrát; úgyis mindenhol azt olvasni, hogy a hegy ősszel a legszebb, erről a saját szemünkkel kellett megbizonyosodni!

Három napot szántunk a dologra, de sajnos a szombatot elmosta az eső, így ezt a napot főként a lehangoló poprádi plázák tanulmányozásával töltöttük…

Vasárnap reggel hajnalok hajnalán indultunk a hegyre, csipkedni kellett magunkat, hiszen ilyenkor már korán sötétedik, nem szerencsés vaksötétben lebotorkálni a magasból.
Hideg volt és köd, alig pár méteres látótávolság, sehol egy lélek; így meneteltünk tán 2-3 órán keresztül, kissé morcosan, és közben konstatáltuk, hogy a magasság emelkedésével egyre több hó vesz körül minket.

Aztán egyik pillanatról a másikra hirtelen eloszlott a köd, és kitárult körülöttünk a mennyország.

Végül a nap is kisütött, és kiderült, a gyönyörűség még tovább fokozható…
Csak a szikrázó napsütés, a vakító, szűz hó, és a pesti füleknek oly szokatlan, tökéletes csönd.
Leírhatatlan élmény.

Rajtunk kívül két kisebb csapat indult el aznap a Bystré sedlo, másnéven Lorenz hágó (2314 m) megmászására , de a hirtelen lehullott nagy hó az utolsó, meglehetősen meredek szakasz előtt mindannyiukat visszafordította; így Marcival elsőként mi vájtunk utat a néhol combig érő hóban, sokszor szem elől tévesztve még a turistajelzést is.

Patakokban ömlött rólam a víz, fülemben dobolt a saját szívverésem, aztán egyszer csak ott álltunk a nyeregben, alattunk-körülöttünk pedig az elvarázsolt hegy.

A lefelé út, az egy-két gatyafékes szakaszt leszámítva zökkenőmentes volt, egy helyen megálltunk enni és sütkérezni egy utolsót.

Majd a hóhatárt elhagyva pár mirelit áfonyát is sikerült begyűjteni.

Késő délután, fáradtan, mégis teljesen feltöltődve értünk vissza a "civilizációba" ahol is muszáj volt búcsúzóul egy-két felettébb giccses tájképet készítenem a ködbe burkolózott, őszi Tátráról.

Bori