Az irodában divatba jött a sushi.
Az első adagot még anno Gabi barátnőm unszolására rendeltem meg, és emlékszem, kissé fanyalogva forgattam a számban a kis falatkákat, hiába, idő kell, míg az ember lánya megszokja ezeket az újfajta ízkombinációkat.
Na és a wasabit, ami első ránézésre egy ártatlan kis marcipángolyócskának tűnik, de jajj annak, aki tévedésből bekapja egyben, hiszen ebből az ördögien csípős képződményből pár molekula is bőven elég a nyelőcsövünk teljes lemaratásához.
A második adagot már kifejezett élvezettel fogyasztottam el, és azóta a sushi-kultúra elkötelezett terjesztője lettem kollégáim körében; egyre többen kapnak rá a dologra, és manapság nem ritka, hogy egyszerre tízen is rendelünk ’jappánt’.
Mindez szép és jó lenne, ha a lelkiismeretem mélyén nem motoszkálna ott egy nyugtalanító érzés, valahányszor sushit rendelünk; a belső vívódás oka a szemétgyártás, amit hóbortunknak hódolva akarva-akaratlanul is támogatunk.Merthogy a sushi kis műanyag tálcákon érkezik, papírtokba rejtett evőpálcákkal, és a kötelező szója szósznak is külön kis tégelye van ám!
Mi lesz a sorsa ennek a rengeteg csomagolóanyagnak a dorbézolás végén?Háborgó lelkiismeretem megnyugtatására a problémára az alábbi megoldást dolgoztam ki:
A megtisztított műanyag tálcákat, illetve a papír csomagolóanyagokat összegyűjtöm, és munkából hazafelé kidobom az útba eső szelektív kukákba; ellenben az evőpálcákat és a kis szója szószos tégelyeket más célokra tartogatom…
A tégelyek remek tárolóeszköznek bizonyultak; eddig ömlesztve tartott, sokszor elkallódó gyöngyeim most katonás rendben, átlátható módon sorakoznak egymás mellett, nem is beszélve a különböző vetőmagokról, melyeket szintén sokkal rendezettebb módon tárolhatok bennük.
Az idők során összegyűjtött evőpálcikák idén tavasszal tettek remek szolgálatot, mikor is első ízben próbálkoztunk saját paradicsom termesztésével; a gyenge, nyurga kis palántáknak tökéletes karó készült belőlük, és örömmel konstatáltam, hogy idővel a pálcák földbe szúrt vége elkorhadt, tehát ’ visszatért az örök körforgásba’.
Arra is rájöttem, hogy frottírból és műszőrméből készült játékaim vatelinnal töméséhez is jól jön, ha kéznél van egy evőpálca; használata nagyban megkönnyíti a végtagok, vékonyabb tartozékok kitömését.
Hát így riszájklingolok én.
3 megjegyzés:
Nagyon tetszik! Én is hasonló módon tárolom az apró kellékeket, gyöngyöket. Nem próbáltam még japán kaját, evőpálcika helyett a jégrémeseket gyűjtöm merevítőnek kisebb textil tárgyakba. Mostanában meg chipszes- és kávészacskókból is láttam táskákat blogokban.
Ügyes! :))
Az étek terén én még a fanyalgók oldalán állok. :(
Köszönöm a hozzászólásokat, a jégkrémes pálca jó ötlet, ezt megjegyzem magamnak ;)
Szia Hajni, hát igen, a sushihoz lassan, fokozatosan szokik hozzá az ember lánya...aztán észre sem veszi és egyszer csak függő lesz :))
Megjegyzés küldése