Rólunk

Saját fotó
A MESKA a Mindenféle Egyedi Saját Készítésű Alkotás-ok lelőhelye, ahol igényes, saját készítésű tárgyakat lehet adni-venni. Ezen a blogon keresztül szeretnénk megosztani mindenkivel a Meskával kapcsolatos tapasztalatainkat, és talán a gondolatainkat is erről-arról, kis világunk dolgairól. Kellemes olvasást!

2010. december 10., péntek

Meskabalákat várunk!

Kedves Alkotók!

Biztosan láttátok, hogy a Meska nyitólapjának tetején megjelent a Meskabala termékeket összefogó felület. Ide bekerülhet minden olyan termék, ami valamilyen formában kapcsolódik a Meskához, a Meska arculatához, a Meska kabalafiguráihoz.

Az itt megjelent termékek amellett, hogy kiemelt felületen szerepelhetnek és ezzel még több látogatót vonzhatnak be az adott boltba, még jutalékmentes szereplést is élveznek, vagyis az itt megjelenő termékek után tehát nem kell sem feltöltési, sem eladási jutalékot fizetni.

Hogyan kerülhet be a terméked a Meskabalák közé?
Készíts egy tetszőleges terméket ami kapcsolódik a Meskához, készíts róla jó minőségű fényképet, és a szabályoknak megfelelően töltsd fel az oldalra. Ezt követően jelezd nekünk az oldal láblécében található Kapcsolat menüponton keresztül, hogy Meskabalát tettél fel boltodba, amit mi elbírálást követően behelyezünk a Meskabalák közé. Ezután ha a terméket megvásárolják, az újraaktiváláskor automatikusan ismét megjelenik majd a Meskabalák között.

Várjuk egyedi meskabaláitokat!

A Meska csapata

Nincsenek megjegyzések: