Rólunk

Saját fotó
A MESKA a Mindenféle Egyedi Saját Készítésű Alkotás-ok lelőhelye, ahol igényes, saját készítésű tárgyakat lehet adni-venni. Ezen a blogon keresztül szeretnénk megosztani mindenkivel a Meskával kapcsolatos tapasztalatainkat, és talán a gondolatainkat is erről-arról, kis világunk dolgairól. Kellemes olvasást!

2009. március 18., szerda

Számlaképesség és biztonságos értékesítés

Kedves Meskások!

Az elmúlt időszakban sokan tettetek fel nekünk számlaképességgel kapcsolatos kérdéseket.

Először is szeretnénk tisztázni, hogy a Meskát nem kereste meg az Apeh egyetlen eladóval kapcsolatban sem. Azt a tájékoztatást kaptuk, hogy az ellenőrzés hivatalos menete úgy zajlik, hogy egy esetleges ellenőrzéskor az Apeh hivatalos úton megkéri tőlünk az adott felhasználó adatait, amelyet nekünk kötelességünk kiadni. Ezután veszi fel a felhasználóval a kapcsolatot.

A félreértések elkerülése végett el szeretnénk mondani, hogy a Meskán való árusításra a hatályos magyar jogszabályok vonatkoznak.
Az elmúlt napokban a sok levélre való tekintettel jogásszal és könyvelővel is egyeztettünk ez ügyben, és a következőkre jutottunk:

Akik nem vállalkozók, azoknak a legegyszerűbb megoldás az ún. 7-es adószám kiváltása.

Nem kell semmi bonyolultra gondolni, egyszerűen a megfelelő formanyomtatvánnyal igényelni kell az Apeh-től egy speciális adószámot, ezt követően lehet számla- ill. nyugtatömböt vásárolni.

A költségek vezetése olyannyira egyszerű, hogy könyvelő bevonása sem kell hozzá.
Egyszerűen egy "kockás füzetben" kell vezetni a bevételeket (az összegeket amikről számlát állítottál ki) és a költségeket (áfás számlát kell kérni minden, tevékenységet érintő költségről a saját nevedre, pl. postaköltség, alapanyagköltség, stb.).
Év végén összesíteni kell a két oszlopot, és az éves bevételeket illetve költségeket beírni az adóbevallás megfelelő sorába
(Önálló tevékenységből származó jövedelem: ez jelenleg a 2008-as bevallási ívben a 0853-as lap 9-es sora).

A költségekkel csökkentett bevétel, tehát a nyereség hozzáadódik az egyéb éves bevételeidhez, és aszerint, hogy mekkora az éves összjövedelmed, kell megfizetni a nyereség utáni 18% vagy 36%-os adót.
Tehát csak a nyereség után!

A költségszámlákat és a bevételi számlákat természetesen meg kell őrizni 5 évig, mert egy későbbi esetleges ellenőrzéskor ezeket kérhetik.

A 7-es adószámról és a kiváltásáról részletesen olvashatsz az adóbevallás mellé csatolt "Útmutató a 2008. évi adóbevalláshoz" c. füzet 12. és 13. oldalán.

A művészeti tevékenységekre a 39/1997 (XII. 29.) MKM-TM együttes rendelete az irányadó. Ebben sajnos nincs egyértelműen és pontosan meghatározva, hogy mi minősül kereskedelmi mennyiségnek.

Reméljük mindenkit sikerült megnyugtatni, és egyben informálni attól, hogy miként lehet biztonsággal értékesíteni a saját készítésű alkotásokat a Meskán vagy bárhol másutt.

A továbbiakban is igyekszünk minden kérdésetekre választ adni, azonban vegyétek figyelembe, hogy egyrészt nem vagyunk sem könyvelők sem adószakértők, illetve vannak speciális, egyéni esetek, amikor mindenképp egy könyvelő megkeresését vagy az Adóhivatal információjánál történő tájékozódást tudjuk ajánlani.

A Meska alapvetően csak közvetítő szolgáltató vevő és eladó között, tehát mindenkinek a személyes döntése, hogy milyen módon jár el.
A fent leírt csak egy lehetőség a sok közül,

a leírt információk tájékoztató jellegűek, azokért felelősséget nem tudunk vállalni.

Minden jót, további sikeres Meskázást kívánunk!

Bori és Réka


A következőkben szeretnénk megválaszolni néhány alapvetőnek tűnő, mégis több ízben feltett kérdést:

A Meska nem tud számlát adni az oldalon értékesített alkotásokról a vevőnek.
Számlát csak az tud kiállítani, aki azt a terméket, szolgáltatást előállította, tehát a termékek esetében az azt alkotó.
A Meska természetesen számlát ad az oldalon termékeiket hirdető és árusító alkotóknak az oldal használatából keletkező díjakról, tehát az oldalon igénybevett fizetős szolgáltatások után.

A díjak megfizetése azonban nem adózási szabályok miatt szükséges.
A jutalék megfizetésével az alkotók még nem tesznek eleget az eladott termékek után járó adókötelezettségüknek.
A jutalék megfizetése pusztán a Meska weboldal szolgáltatásainak használatáért fizetendő díj, melyből az oldal fenntartását biztosítjuk.

A MESKA.HU Kft. közvetítő szolgáltató eladó és vevő között.
Ebből a szempontból nagyon hasonlít egy egyszerű apróhirdetési újsághoz.
A hirdetés feladásáért ott is fizetni kell, és az apróhirdetési újság szerkesztőinek nem feladata és nincs is joga nyomon követni, hogy az újság segítségével gazdára talált tárgyak eladói és vevői hogyan járnak el.

A Meska annyi plusz lehetőséget nyújt, hogy az adásvételek utólagos értékelésével és visszanézhetőségével az eladók és vevők minősítik egymást, ezzel is segítve, mintegy előnyhöz juttatva a becsületes, minőségi termékeket nyújtó eladókat és ellehetetlenítve azokat akik nem megfelelően teljesítik az adásvételt.

Az Meska.hu Kft. nem tud felelősséget vállalni az oldalon árusító felhasználók tetteiért, mivel ezek a felhasználók nem a Meska munkavállalói, csak igénybe veszik az oldal szolgáltatásait.
Azonban ha tudomásunkra jut, hogy valamely eladó megsérti az oldal szabályait, vagy esetleg nem adja át a kifizetett terméket, úgy az eladó kizárásra kerül a szolgáltatásból.

KIEGÉSZÍTÉS: A Meskán árusító felhasználók nem minősülnek webáruház üzemeltetőnek, tehát a Meskán való boltnyitáshoz nem szükséges semmiféle szakképesítés megszerzése, így kereskedelmi szakképesítés sem.

Érdemes azt is figyelembe venni, hogy nem csak a Meskán való árusításra vonatkoznak a már említett jogaszbályok. Ha bárhol, bármilyen weboldalon árusítod termékeidet (legyen az akár valamely külföldi, vagy bármely más magyar oldal), vagy akár fizikai árusítási mód, akkor is ugyanazok a hatályos jogszabályok érvényesek.

18 megjegyzés:

Szera írta...

Nagyon köszönöm, hogy ezt megírtátok!!!

Bozzay Cecilia írta...

Sziasztok! Köszönöm, hogy leírtátok! Sajnos, vannak (az én ismerőseim közt már ketten), akiket az utóbbi 1 hónapban megbüntetett az Apeh, mert nem voltak számlaképesek. Kár, hogy ez a bejegyzés csak most íródott, de még így is nagyon jó! És sokakat rádöbbent, hogy bizony kötelezettségekkel, és következményekkel jár, ha az ember tesz valamit.
A Meska alapvetően jó, és abban igazatok van, hogy egyéni felelőssége mindenkinek, hogy ki, mit vall be, illetve ha nem vall be, akkor megbüntethetik.
Örülök, hogy megszületett ez a bejegyzés!

Szömörce írta...

Mit jelent az a mondat, hogy nagyobb mennyiségben? Aki csak pár dolgot ad el, annak is kell számlát adni, nem?

Ami írta...

Szömörce,
az én véleményem szerint már egy eladott dolog után is megbüntethetnek, tehát ha valaki szeretne árulni a meskán, szerintem mindenképpen fontolja meg az adószám kiváltását! Viszont amennyiben gyeden-gyesen van valaki, akkor arra is figyelni kell, hogy a gyed folyósítása alatt, valamint gyesen a gyermek 1 éves koráig nem lehet kereső tevékenységet folytatni.

Szömörce írta...

Hát akkor nekem igazán éri meg, mert ezért nem hagyom elúszni a gyedemet. Azt hiszem nekem is törölnöm kell a boltomat, mert annyi bevétel nincs belőle, hogy gyessel kiegészítve elérje a gyedem összegét.

Zelnice írta...

Kapufa.
Szerintetek ki fizetné meg a számlaadás miatt megemelt árakat, ha egyáltalán?
Véleményem a "tisztelt" adóhatóságról nem nyomtatásba való, amennyiben ilyen pitiáner összegekkel foglakozik ahelyett, hogy azokat hajkurászná, akik tényleg kárt okoznak.
És nem értek egyet azokkal,akik ilyen helyzetben és körülmények között még lekiismeretről és társairól szónokolnak.
Ha nem így működnének a dolgok ahogy, ha tisztességes elvonások lennének tisztességes juttatások után, ha a rendőrség és bíróság, éa még ki tudja ki mindenki nem lennének korruptak és nem lehetne megúszni a nagyhalaknak, akkor boldogan befizetném a gyér eladások után fizetendő adót.
Ha majd nálunk is megbukik egy állami vezető mert feketén foglalkoztatott bébiszittert mint Svédországban, akkor leszek hajlandó elfogadni h. engem is zargathassanak ezekért.
Merthogy fejétől bűzlik a hal.
Így most inkább bezárok.
A Meskának meg ennek ellenére szép sikereket kívánok!
És vásárlótok az maradok továbbra is, naná.

Panni írta...

Szömörce! Gyeden valóban nem lehet kereső tevékenységet kiváltani, de azért mindenkinek vannak szülei, párja, barátja ;-) Azt is érdemes megfontolni, hogy kinek a nevére váltod ki a 7-es adószámot. Legjobb egy rosszul kereső, de főállású munkaviszonnyal rendelkező, vagy gyes-en levő, netán nyugdíjas. Ilyenkor persze az ő nevében számlázol, ő is vallja be az adóbevallásában. De bizonyosítsa be valaki, hogy ki is készítette konkrétan azt a tárgyat....

Annyira nem kell azért megijedni, az Apeh nem ilyen kis halakra utazik, mint akik a Meskán árulnak! A vaterán ezerszer nagyobb tételekben árulnak, rengetegen értékesítenek havi többezer külföldről behozott használt babaruhát például. Szerintem ez az egész csak kamu, hogy valakit így büntetett meg az Apeh. Egyszerűen nem ezek a módszerei és nem ilyen emberekre utaznak!

KA írta...

Éppen a múlt héten kérdezték meg tőlem is egy meskás vásárlás kapcsán, hogy tudok-e számlát adni. Köszönöm, hogy leírtátok mindezt a számlaadásról.

Nem nagyon értek hozzá, de szerintem két magánember között létrejövő üzlet után nem kell adóbevallást készíteni. Ha eladom a használt autómat, akkor sem kell számlaképesnek lennem, sőt a bevétel után nem kell adót sem fizetnem. Szóval ha kisebb mennyiségben történik az adásvétel, az lehet, hogy tényleg nem esik adóhatósági eljárás alá. De nem tudom, ez egy teljesen laikus vélemény, de jó lenne rá valahonnan egyértelmű választ kapni.

A kérdés végül is az, hogy mennyiben esik más eljárás alá pl. a vaterán árusított és vásárolt használt holmi, és a meskán árusított kézműves termék.

keanna

Ami írta...

Sajnos ez nem ilyen egyszerű. Ingó vagyontárgy értékesítésénél valóban van a 200 ezer forint alatti mentesség, abban az esetben, ha ezt nem üzletszerűen értékesíted.
Magyarul, ha eladod egy feleslegessé vált bútorodat pl 150 ezerért, mert vettél egy újat, akkor az adómentes. Ha viszont e fölött adod el (pl. a kocsidat), akkor bizony már be kell állítanod év végén az szja bevallásba - más kérdés, hogy ezt nagyon kevesen teszik meg.
Viszont ha a Meskán, vagy máshol árulsz, azt szerintem sajnos az adóhatóság kis jóindulattal sem fogja ingó vagyontárgy értékesítésnek értelmezni... Úgyhogy véleményem szerint ebben az esetben a 200 ezer forint alatti mentesség egyáltalán nem értelmezhető.

Erika írta...

Tehát: ha van valaki, aki tud nekem számlát adni és én azt adom az árummal, elfogadja az apeh?
Violini: Egy igazságtalan világban élünk, jobb lenne ilyen vezetőkkel:
"Íme! Az igazságosságért fog uralkodni a király, és a fejedelmek a jog érdekében kormányoznak majd fejedelmekként. Olyan lesz mindegyik, mint rejtek szél ellen, és menedék zivatar ellen, mint patakok a víztelen vidéken, mint nagy kőszirt árnyéka a tikkadt földön."(Ézsaiás 32:1,2)
Hidd el, lesz ilyen is!

Fabrikák írta...

szerintem is így kerek egész a tájékoztatás!

Bori és Réka írta...

Köszönjük a hozzászólásokat! Fontos a tájékozottság, ezért (is) ajánljuk figyelmetekbe a következő bejegyzésben említett tanulmányt. Ennek a témának is szentelnek benne pár oldalt.

Unknown írta...

A légy tényleg a fejétől bűzlik... de a személyes felelősség vállalásunk sokat nyom a latba... főleg ha a saját magunk kis életének mindőségét nézzük.
Ez az ország sok szinten élhetetlen. De ha nehéz, akkor is úgy járunk, ha felülkerekedünk, és élünk, boldogan, alkotva, hittel.
"Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma"
Persze lehet hogy az is egy kiskapu, sőt tuti, de össze is foghatna pár alkotó egy adószámmal...és mindenki fizetné a maga után a kültséeket, de együtt gyűjtenék a kiadásokat, és segítenének ezzel egymásnak. Vagy ez hülyeség?

KA írta...

Sziasztok,

én bezártam a boltomat, de legalábbis felfüggesztettem az árusítást. Mert egy kicsit komplikált a munkaügyi helyzetem, így esetemben már semmiképpen sem érné meg a dolog.

De az még most sem teljesen világos, hogy egy-két egyedi, tehát nem szériagyártással készült kézműves termék miért lényegileg más, mint a saját ingóságaim eladása kis tételben? Vajon miért nem a kis tételen van a hangsúly?

Amikor megveszem a gyerekemnek a biciklit, már előre tudom, hogy ha kinövi, el fogom adni. És innentől már semmi különbség nincs a kettő között.

Engem tulajdonképpen tehát az érdekelne, hogy kit terhel a bizonyítás azzal kapcsolatban, hogy nem a saját magamnak készített kézműves terméket adtam tovább, mert mégsem volt rá szükségem, hanem direkt eladásra készítettem. Hiszen sokunk tényleg magának készíti a dolgokat, csak éppen nem azzal a céllal, hogy használja is, hanem azért, mert a kézimunka kikapcsolódás, terápia számára, viszont nem tud mit kezdeni az elkészült dolgokkal, ezért túlad rajtuk. Többnyire mininális haszonnal. Nálam mindenképpen ez volt a helyzet, gyakorlatilag nem mérhető hasznot hozott az eladás, de jó volt csinálni, és jó volt látni, hogy valaki meg akarja venni, amit csináltam. Ez egy plusz érték volt. Harmadlagos volt, hogy megtérült a bekerülés, sőt még az ide-oda elajándékozott dolgaim költségeit is fedezte. Ennyi volt az anyagi haszon nálam.

Nagyon hálás lennék, ha valaki tudná a választ arra, hogy be kell-e tudnom bizonyítani, hogy nem a saját ingóságomat adtam tovább a meskán, vagy a büntetés mérlegelés nélkül jöhet, ha nem adok számlát.

És még egy: tényleg megbüntettek valakit, vagy a valós problémára egy hoax hívta fel a figyelmet? Ez persze lényegtelen, de azért kíváncsi lennék.

keanna

Bori és Réka írta...

Kedves Keanna!

Ezeket a kérdéseket mi is feltettük több szakembernek is (könyvelő, jogász, adószakértő), és ők is hasonlóan értetlenül álltak a dolog előtt, alapvetően hitetlenkedve, hogy ilyen megtörténhet. Azonban olyan választ, amire egy esetleges későbbi ügyben hivatkozhatunk, egyikük sem tudott adni, szóval nem egyértelműek annyira a kérdést taglaló jogszabályok, hogy azok hivatkozási alapot jelentsenek.

Ezért még a múlt héten megkértük az Apeh hivatalos állásfoglalását is az ügyben. Ha a válasz a kezünkben lesz, akkor fogjuk tudni felelősséggel megválaszolni a feltett kérdéseket.

A hírről egyébként kiderült, hogy nincs valóságalapja. Az illető el is zárta már blogját a nyilvánosság előtt.

KA írta...

Köszönöm a gyors választ. Kíváncsian várom a fejleményeket.

Zazinyul írta...

Sziasztok! Én is a gyerekeim révén töltöm az időmet itthon, és nagyon szeretek, gyöngyözni,meg kacatolni. Sajnos én is úgy érzem, hogy bármikor "rajtakphatnak", mert ráadásul még külföldről is veszek néha kacatokat, amit ajándékként adnak ott fel. Sehogy sem tudnám sehova sem elszámolni. Én szeretek alkotni, és szeretném, ha mások is látnák amit csinálok, és szeretem megnézni mások dolgait is. Sőt azt sem bánom, ha visszajön a hobbim ára, mert több az nem. Mért kell vajon bazi bevallásokkal, és főleg büntetésekkel tönkretenni minket?
Na ennyit a kárálásból. Üdv mindenkinek, és köszi azért azt, hogy utánanéztetek a szabályozásnak.

MoniM írta...

Én is köszönöm az utánajárást a témának és kíváncsian várom a további infókat!
Azt azért megjegyezném, hogy elég durva, ha valaki ilyen rémhíreket terjeszt, fel nem fogom, mi a célja ezzel.. :-P
Jó lenne, ha bizonyítaná is az állítását, mondjuk az APEH-től kapott papírral, pl. határozattal, mert nyilván nem szóban történt a bünti... és ugye egy ilyen iratban benne szokott lenni az indoklás, hivatkozás a megfelelő jogszabályra stb., amitől mi is okosabbak lennénk...