Rólunk

Saját fotó
A MESKA a Mindenféle Egyedi Saját Készítésű Alkotás-ok lelőhelye, ahol igényes, saját készítésű tárgyakat lehet adni-venni. Ezen a blogon keresztül szeretnénk megosztani mindenkivel a Meskával kapcsolatos tapasztalatainkat, és talán a gondolatainkat is erről-arról, kis világunk dolgairól. Kellemes olvasást!

2009. március 2., hétfő

Hétfői Meska portré. Bemutatkozik Kricsár!

A Meska blogjában ezentúl minden hétfőn bemutatunk kicsit közelebbről egy-egy népszerű alkotónkat. Három hete indult sorozatunk folytatásaképp ezúttal Kricsárról olvashattok.

Jó szórakozást!

Kérjük mutatkozz be röviden azoknak, akik még nem ismernek. (Hogy hívnak, mivelfoglalkozol, stb.)

Kricsár Annamária vagyok, 34 éves. Állattenyésztő agrármérnök a végzettségem, de jelenleg gyesen vagyok a 2 éves kislányommal, és van egy 7 és fél éves fiam is. Közel 6 éve lakunk Jászjákóhalmán.
Már gyerekkoromban megismerkedtem néhány kézműves technikával, azóta is mindig alkotok valamit. Első nagy szerelmem a horgolás volt, de sok mindent kipróbáltam: makramézást, nemezelést, varrást, hímzést. Jelenleg a drótozás a nagy kedvenc, de a többivel is foglalkozok néha. A gyereknevelés és a házimunka mellett egyszerűen szükségem van valami olyan elfoglaltságra, aminek kézzelfogható eredménye van.

Mióta foglalkozol ezzel a technikával és ki vagy mi indított el ezen az úton?

Első drótékszeremet 16 évesen csináltam. Egy barátnőm szerzett drótokat, és kért, hogy együtt készítsünk valamit belőle. Ő hamar megunta, nekem nem sikerült. Azóta is kisebb-nagyobb szünetekkel drótozok. Amióta gyesen vagyok, több időm is van, így már nem csak ajándékba készítek ékszereket, hanem eladásra is.
Kezdettől fogva rezet használok alapanyagként, közelebb áll hozzám a meleg színe miatt, mint az ezüst vagy ezüstözött drót. Ékszereimet magam tervezem, és lehetőség szerint minden darabot csak egyszer készítek el, hiszen másodjára már semmi érdekes, semmi újdonság nincs benne.

Hogyan szoktál alkotni, miből merítesz ihletet?

Leginkább részletekben alkotok, mert olyan még nem volt a két gyerek mellett, hogy bármilyen egyszerű ékszert is együltő helyemben be tudtam volna fejezni. Egy szendvicses dobozban tartom a fogóimat, az éppen használt gyöngyöket és drótot, így bármikor és bárhol elővehetem, illetve, ha sürgős, gyorsan el is pakolhatom a dolgaimat.
Nincs semmi konkrét dolog, amiből ihletet meríthetnék, általában ékszerkészítés közben jön a következő ékszer ötlete. De előfordul, hogy látok egy teljesen közönséges tárgyat, és eszembe jut róla mondjuk egy medál terve, így született például a táskamedálos láncom, de készítettem cipő és teáskanna medált is. De egy-egy rajz is megihlet, főleg állatokról.

Az alkotáson kívül milyen kedves időtöltéseid vannak még?

Olvasás, fényképezés, családi kirándulások, nagy világmegváltó beszélgetés a barátokkal.

Mit tartasz fontosnak általában az életben és alkotóként milyen értékeket képviselsz?

Ha röviden kell válaszolnom, a családom a legfontosabb.
Alkotóként szeretem az egyedi, kézzel készült, személyre szabott dolgokat. Még akkor is, ha valami nem tökéletes, és esetleg látszik rajta, hogy házilag készült, de ezeknek lelkük van. Nem szeretem a trendi, nagy szériában készült tárgyakat, és nem szeretek olyan dolgokat hordani, amelyek tucatjával szembejöhetnek velem az utcán.

Mit tanácsolsz azoknak az alkotóknak, akik nemrég kezdtek el árusítani a Meskán?Szerinted mi a siker titka?

Fogalmam sincs, hogy mi a siker titka. Semmi világmegváltó tanácsot nem tudok adni, csak érdemes megfogadni a Meska tanácsait. Hiába van valakinek jó terméke, ha a fotókon ez nem látszik. És érdemes nem egyszerre több terméket feltölteni, hanem naponta vagy kétnaponta egyet, hiszen így mindig az első pár oldalon szerepelhet a készítő, nem "felejtik el".

Megosztanál velünk egy apró tippet, vagy megmutatnád, hogyan készítesz el egyegyszerűbb tárgyat?

Egy gyűrűt választottam, mert viszonylag egyszerűen és gyorsan el lehet készíteni, és mutatós ékszere lehet bárkinek.

Hozzávalók:
-vastagabb drót (én 0,85 mm-est használtam),
-vékonyabb drót a tekeréshez (0,2-0,4),
-egy kisebb gömbölyű és egy nagyobb hosszúkás gyöngy,
-kúpos fogó,
-csípőfogó vagy körömcsipesz a drót vágásához,
-bármi hengeres tárgy a kész gyűrű hajlításához.

1. A vastagabb drótból egy darabot meghajlítunk a képen látható módon, hogy a kis gyöngy pont elférjen a hajlatban. A két végére egy-egy kis karikát készítünk a kúposfogóval. A meghajlított drót hossza karikástól akkora legyen, mint az ujjunk kerülete, mínusz kb 2mm. Kialakítjuk a gyűrű formáját: középen keskenyedjen el, hogy kényelmes legyen hordani, a vége pedig pont annyira nyíljon szét, hogy a nagyobb gyöngy elférjen.


2. A kis gyöngyöt felfűzzük a vékony drótra, a végétől pár centire. A gyöngyből kilógó rövidebb drótrészt párszor feltekerjük a vastag drótra, majd visszadugva a gyöngybe, levágjuk a felesleget. A most már egy szálas vékony dróttal dolgozunk tovább: 4× feltekerjük a vastag drót egyik ágára, ezután váltunk a másik ágra, és így tovább.

3. Ügyeljünk arra, hogy ha az egyik ágon alulról fölfelé megy a drót, a másikon pont fordítva haladjon. A tekerés feszes legyen, de ne deformálja el a már kialakított gyűrűformát.

4. Ha már majdnem készen vagyunk a tekeréssel, a hosszabb gyöngyöt fűzzük fel egy vastag drótszálra, ezt dugjuk a gyűrűalap karikáiba, és hajlítsunk a végére kis karikákat. Fejezzük be a tekerést a vékony dróttal, a kimaradt drótvéget dugjuk a gyöngybe, a felesleget vágjuk le.

5. Már csak karika formára kell hajlítani a gyűrűt, és kész is van.





Sok sikert hozzá!

Kricsár Meska boltja: http://www.kricsar.meska.hu/

7 megjegyzés:

helen írta...

Jaj, nagyon örülök, hogy kicsit jobban is megismerhettelek :)

hordosv írta...

DE jó látni, hogy ki bujkál a drótok mögött:)

Hajnalka Cserháti, Ojni írta...

:))
Kukucs! Nézz már fel! :D
Vagy most ne zavarjunk, mert dolgozol?

Nova írta...

Kricsár, éljenéljen, az egyik legjobb embert választottátok!

gemkapocs írta...

Nagyon szépek a munkáid!

Kricsár Annamária írta...

Nagyon köszönöm mindannyiótoknak!

Tiszi írta...

Egyszerűen elmondani nem tudom mennyire örülök, hogy írtál magadról és hogy még egy mintát is megosztasz velünk!!! :) Köszönöm!!!