Rólunk

Saját fotó
A MESKA a Mindenféle Egyedi Saját Készítésű Alkotás-ok lelőhelye, ahol igényes, saját készítésű tárgyakat lehet adni-venni. Ezen a blogon keresztül szeretnénk megosztani mindenkivel a Meskával kapcsolatos tapasztalatainkat, és talán a gondolatainkat is erről-arról, kis világunk dolgairól. Kellemes olvasást!

2009. március 23., hétfő

Hétfői Meska interjú. Bemutatkozik Carmen.

A Meska blogjában minden hétfőn bemutatunk közelebbről egy-egy tehetséges alkotót.
Népszerű sorozatunkat ma Carmennel folytatjuk.

Kellemes olvasást!

Meska: Kérjük mutatkozz be pár mondatban azoknak, akik még nem
ismernek!


Hóka Krisztina vagyok, 23 éves bölcsészhallgató. Portugál nyelvvel és
kultúrával foglalkozom az Eltén, portugál nyelvet tanítok, mellette
pedig hobbiból gyöngyöt fűzök.
Budapesten élek egy kis lakásban a párommal.

Meska: Mióta foglalkozol ezzel a technikával és ki vagy mi indított el ezen az úton?

Gyöngyöt fűzni mindig is szerettem, gyerekkoromban a fehérvári Gombházban vettem meg első csomag kásagyöngyeimet.
Egyszerű kis gumidamilra fűzött karkötőket készítettem anyukámnak illetve magamnak,
és gyöngyállatokkal is próbálkoztam.

Aztán valahogy kikopott ez a hobbi az évek során, és 2007 végén tért vissza ismét, amikor már
jócskán gazdagodott ez az ágazat és olyan újfajta gyöngyökkel ismerkedtem meg, amiknek azóta is lelkes rajongója vagyok.

Meska: Hogyan szoktál alkotni, miből merítesz ihletet?

Nagyon szeretem a színeket, így ha látok egy színkombinációt, ami
nagyon tetszik (legyen az egy plakát vagy ruha) akkor azt átültetem az
ékszereimbe is.
Ihletet tehát gyakorlatilag bármiből meríthetek.
Ezen kívül mindig végiggondolom, hogy vajon én felvenném-e azt az ékszert,
amit készítek. Ha a válasz nem, akkor eltöprengek, hogy mi miatt nem,
min kellene változtatnom és így új ötletek is születhetnek.

Meska: Az alkotáson kívül milyen kedves időtöltéseid vannak még?

Szeretek más kreatív hobbikat is kipróbálni, néhány használati
tárgyamat dekupázs technikával díszítettem, és mostanában kezdtem apró
figurákat varrni filcből.

Ezenkívül szeretek olvasni, zenét hallgatni, filmeket, sorozatokat nézni – ez utóbbi sokszor elengedhetetlen a monotonabb fűzéstechnikáknál.

Meska: Mit tartasz fontosnak az életben és alkotóként milyen értékeket képviselsz?

A legfontosabbnak azt tartom, hogy szeressem, amit csinálok.

Nyelvtanárnak készülök, és tudom, hogy nagyon szeretem ezt a szakmát
már most, a szárnypróbálgatásaim során is.

Ugyanez igaz a gyöngyfűzésre is: amíg örömet okoz, amíg napokig, hetekig tudok
gyönyörködni egy-egy alkotásomban, amíg nehéz szívvel engedem útjára
új tulajdonosához az ékszereimet, addig van értelme csinálni, mert
teljesen feltöltődöm tőle.
Az új létrehozása pedig mindig csodálatos érzés!

Meska: Mit tanácsolsz azoknak az alkotóknak, akik nemrég kezdtek el árusítani a Meskán? Szerinted mi a siker titka?

Érdemes megnézni azokat a boltokat, amelyek sikeresek.
Mit csinálnak, hogy csinálnak.

Ami szerintem feltétlenül szükséges egyrészt a teljes alázat a vásárlók felé, másrészt
a minőségi alkotás.
Ez igaz úgy a műre, amit készítünk, mint arra is, hogy hogyan prezentáljuk őket.
Készíts világos, éles, szép fotókat, akár fotókompozíciókat, olyan leírást a termékről, ami nem csak a főbb adatokat tartalmazza, hanem olyan elemeket is, amik jókedvet varázsolnak az olvasónak.
Így mélyebb benyomást tehetsz vásárlóidra, akik nagyobb kedvvel teszik kosarukba a
te áruidat, mint azokét, akik nem adnak annyira a megjelenésre.

Meska: Megosztanál velünk egy apró tippet, vagy megmutatnád, hogyan
készítesz el egy egyszerűbb tárgyat?


Egy nagyon szép karkötőt fogunk készíteni. Amire szükségünk lesz:

- Swarovski kristályok foglalatban: 1 db 14 mm-es, 2 db 8 mm-es
- viaszolt zsinór 2 színben (melyek harmonizálnak a kristályokkal)
- szerelőpálca, organza szalag vég, szerelőkarika, tetszőleges kapocs
- fogók


1.Először a három kristályt fogjuk összekapcsolni a szerelőpálcák és
fogók segítségével. A kúpos fogóval ugyanolyan hurkot hajlítunk a
szerelőpálcák mindkét végére, miután átfűztük őket a foglalat lyukain.
A nagyobb kristály kerül középre, így a szerelőpálcákat kicsit
hajlítgatni kell, hogy szépen passzoljanak.

2. A zsinórokból levágunk színenként 2 db 11-12 cm-es darabot,
csuklómérettől függően. Egy-egy színt összepárosítunk, és a két
zsinórt félbehajtjuk. Felfűzünk egy szerelőkarikát (célszerű
duplasorost választani) majd a zsinórok végeit (mind a négyet)
beleigazgatjuk az organzavégbe, és laposfogóval jó szorosan
összenyomjuk (az oldalait is, hogy sehol se bújhasson ki a zsinór).
Ugyanezt megcsináljuk a másik zsinórpárral is.

3. Most már csak annyi van hátra, hogy felszereljük a kapcsot, illetve
az első lépésben készített kristálysort átfűzzük a szerelőkarikákon,
és készen is vagyunk!


Carmen alkotásait megtekintheted itt: www.carmen.meska.hu

2 megjegyzés:

Névtelen írta...

Sziasztok!

Ugye mint már korábban is írtam, mindannyiunk sikeréért hasznos lenne a Meska-t általában (azaz az egészet, nem egy-egy boltot) jobban reklámozni. Mi lenne, ha arra búzdítanánk az eladókat, hogy írják ki az MSN-jükre a Meskát? pl. én így írtami ki: "Mindenki vegyen személyes & olcsó & magyar ajándékot szeretteinek a http://www.meska.hu-ról".

Jójó, tudom az olcsó nem hangzik jól. De ezzel a szóval lehet kifejezni, hogy messze nem kerülnek annyiba a dolgok itt, mint amennyit az emberek kézi készítésű egyedi dolgokra gondolnának. Nekünk eladóknak persze éppen ez a bajunk:)

Na mindenesetre én kiírtam. Úh. ha felfut a forgalom, az mind amiatt van mert minden contact-om jött, és várásolt.

Puszi Nektek,
Kis Csüny
- hobbimarketinges, mert fel szeretné futtatni a Meska boltját (chuny)!

Unknown írta...

Szépek ezek a bordó és zöld láncocskák! :)