Rólunk

Saját fotó
A MESKA a Mindenféle Egyedi Saját Készítésű Alkotás-ok lelőhelye, ahol igényes, saját készítésű tárgyakat lehet adni-venni. Ezen a blogon keresztül szeretnénk megosztani mindenkivel a Meskával kapcsolatos tapasztalatainkat, és talán a gondolatainkat is erről-arról, kis világunk dolgairól. Kellemes olvasást!

2008. november 25., kedd

Velencei kedvenc

Az október 23.-i hosszú hétvégén meglátogattuk Olaszországban élő barátnőmet, és ha már ott voltunk, elugrottunk Velencébe is egy kicsit romantikázni.
A várost így, felnőtt fejjel sokkal szebbnek, érdekesebbnek találtam, mint kamaszként, mikor szüleimmel meglehetősen unottan jártam be a ’kötelező látnivalókat’… és közben nagyon meg voltam sértődve, hogy nem kapok egy gombóccal sem a méregdrága helyi fagyiból.

Most mégsem a szokványos gondolás, canalegrandés képeket szeretném megosztani Veletek, hanem egy kedvencet, amit egy turisták által kevésbé frekventált városrészben sikerült lencsevégre kapnom.
Velencéről sokminden elmondható, de az biztosan nem, hogy hemzsegne a parkoktól, játszóterektől.
Így hát a helyiek hétvégente jobb híján a kis lekövezett terecskékre viszik játszani csemetéiket, akiket a dolog egy cseppet sem zavar; míg a szülők a tér másik felén tereferélnek, ők a körülményekhez alkalmazkodva gyorsan feltalálják magukat.
Íme egy spontán alakult olvasókör:

És ugyanaz kicsit távolabbról…



Bori

4 megjegyzés:

Princi írta...

Jaj, de aranyosak! Szuper jó kép!

Bori és Réka írta...

Köszönöm ;)

Névtelen írta...

Remek foto,remek oldal,legalabbis az en nezopontombol...:)
MESKA-t pedig igazan jo otletnek tartom!
Gratula mind a kettohoz,sok sikert!

Bori és Réka írta...

Köszönöm a kommentet és a jókívánságokat!
Bori