Rólunk

Saját fotó
A MESKA a Mindenféle Egyedi Saját Készítésű Alkotás-ok lelőhelye, ahol igényes, saját készítésű tárgyakat lehet adni-venni. Ezen a blogon keresztül szeretnénk megosztani mindenkivel a Meskával kapcsolatos tapasztalatainkat, és talán a gondolatainkat is erről-arról, kis világunk dolgairól. Kellemes olvasást!

2009. június 10., szerda

Meska portré szerdán. Bemutatkozik Aledi!

Rendhagyó módon szerdán jelentkezünk alkotóinkat bemutató sorozatunk aktuális részével, melyben ezúttal Aledit ismerhetitek meg közelebbről.
Fogadjátok szeretettel!


M: Kérjük mutatkozz be röviden azoknak, akik még nem ismernek!

András Adél vagyok, Erdélyből származom, de már 14 éve Budapesten élek két tökéletes gyerekemmel (egy fiú, egy lány), és nem kevésbé tökéletes férjemmel : )
Faipari mérnökként végeztem, néhány évig dolgoztam bútortervezőként, de GYES után nem akartam vállalni a bútoriparban jellemző napi 10 -18-ig, valamint hétvégén is tartó munkaidőt, ezért egy informatikai cégnél helyezkedtem el.

M: Mióta foglalkozol ezzel a technikával és ki vagy mi indított el ezen az úton?

Valamit mindig alkottam már gyerekként is: kötöttem, horgoltam, mesét írtam, festettem, rajzoltam, gyöngyöt fűztem.
Fiam születése előtt varrtam néhány babát is, aztán 8-9 évig csak nadrágfoltozásra használtam a gépet.
Máig csodálattal tekintek azokra a kismamákra, akiknek gyerekek mellet jut energiájuk másra is.

Tavaly karácsonyra varrtam újra babát a lányomnak.
Katafolt néven ismert foltos sógornőm tanácsára megmutattam a babavarró fórumon.
A lányok nagyon kedvesen fogadták, pedig igencsak rondácska volt.
Aztán ott ragadtam.
Sok hasznos megoldást tanultam tőlük, de ami fontosabb, jó érzés volt, hogy nem vagyok egyedül ezzel a hobbival, hiszen hamarosan annyira kedvet kaptam hozzá, hogy minden szabad percemet ez töltötte ki.

M: Hogyan szoktál alkotni, miből merítesz ihletet?

Mondhatnám könnyű dolgom van, hiszen egyelőre több az ötletem, mint a szabadidőm. Állandóan babákon töröm a fejem: a metróban munkába menet, főzés közben, szülői értekezleten…

Általában spontán alkotó vagyok, nem előzi meg a munkát tervezési fázis, rögtön vágok az anyagba, nincs türelmem papíron rajzolgatni.
Aztán, ha tetszik a végeredmény elég nagy gondban vagyok, visszafele már nehezebb szabásmintát készíteni.
Este szabom ki a babákat, másnap kora reggel varrom össze, és délután, mintegy jutalomként a több órás munkáért, megvarrom az arcukat, hajukat.
Az arc hímzése a kedvenc fázisom, számomra ez a legfontosabb, ettől lesz sajátos, élő a baba.
Nem rajzolom meg előre, ha nem tetszik, visszabontom, és kezdem újra.
Eddig még nem igazán sikerült olyan babát varrnom, amelyik nem mosolyog.

Új, és újrahasznosított anyagokat egyaránt használok, igyekszem természetes anyagokból dolgozni, szeretem a filcet, sok termékemet díszítem apró filc virággal. Törekszem a harmóniára, egy terméken belül legfeljebb 2-3 alapszínt használok. Kedvenceim a vidám (de nem harsány) babák, színben a piros, a sárga.

M: Az alkotáson kívül milyen kedves időtöltéseid vannak még?

Mivel a babavarrás most a hobbim, szinte minden szabadidőmet ez köti le, de szeretem a nyugis perceket is, amikor férjemmel kávézgatunk, vagy leheveredek a kanapéra egy lakberendezési lappal.
Időnként eljárok jógázni, és a szüleim erdei kisházában eltöltött 1-2 hét is hosszú időre feltölt.
Idén varrnivalót is viszek magammal : )

A színház is nagy szerelmem, férjemmel egy amatőr színjátszó találkozón ismerkedtünk meg.
Játszani már nem játszunk, de szeretjük az alternatív, formabontó előadásokat, a mozgásszínházat.

M: Mit tartasz fontosnak általában az életben és alkotóként milyen értékeket képviselsz?

A család a legfontosabb, természetesen.
Szeretem terített asztallal, meleg házi koszttal várni a családot, és süti nélkül sem múlhat el hétvége, de sosem akartam tökéletes anya lenni, úgy gondolom elsősorban magammal kell elégedettnek lennem, ha én boldog vagyok, az lesz a családom is.

Alkotóként az egyedi dolgokat szeretem.
A saját ötletből született, vagy nagyon személyesre alakított alkotások állnak közel a szívemhez, még akkor is, ha ezek esetleg nem tökéletesen kivitelezettek.
Az egyszerű, de nagyszerű ötleteket szeretem, az olyanokat, melyek láttán a homlokomra csapok: hogy ez miért nem nekem jutott eszembe.
Gyakorlatias vagyok, az esztétikai értéken túl fontos, hogy egy termék megfeleljen a céljának, használni lehessen.

M: Mit tanácsolsz azoknak az alkotóknak, akik nemrég kezdtek el
árusítani a Meskán? Szerinted mi a siker titka?


Nemcsak az alkotásra, a Meskázásra is időt kell szánni.
A mottóírás, szemezgetés jó ötlet, élni kell vele.
Az sem mindegy mikor töltjük fel a termékeket, vasárnap kora reggel például elég kevesen ülnek gép előtt.

Nem árt néha olyan terméket is feltenni, amit talán nem vesznek meg egyhamar, de jó reklám, jópofa, meghökkentő, szokatlan, esetleg nagyon színes.

A gyorsaság, az állandó kapcsolattartás a vevőkkel, és a többi alkotóval is nagyon fontos.
A legjobb, ha mindig nyitva van a Meska oldal, így az üzenetekre rögtön lehet válaszolni.
Amint megérkezik az utalás egy vevőtől, illik még aznap postázni a terméket, személyes átadásnál pedig legyünk rugalmasak, inkább mi utazzunk, várjunk többet, mint a vevő.

Persze, én is nagyon örülnék, ha ismerném a „titkot” : )

M: Megosztanál velünk egy apró tippet, vagy megmutatnád, hogyan készítesz el egy egyszerűbb tárgyat?

Mivel általában kedves, aranyos dolgokat láthattok tőlem, most egy ördögi tervet eszeltem ki.
Egy egyszerű kesztyűbábot mutatnék be, barátnőm fiának készült. Akár varrógép nélkül is elkészíthető.

Hozzávalók:

- kb. 40 X 25 cm bordó, és kis darab fekete anyag,
- fehér, vékonyabb és vastagabb piros, valamint fekete filc,
- maréknyi tömőanyag,
- tű, cérna, gombostű, olló, evőpálcika vagy valamilyen tompa végű vékony rudacska,
- esős szombat délelőtt



1.lépés: a minta alapján kiszabjuk a báb részeit:
-bordó anyagból a testét 2X, orrát 1X
-fekete anyagból a szarvát 4X, farkát 2X.
(Figyeljünk az anyag színére, legjobb ha színt színre fordítva egyszerre szabjuk a két darabot)
-fehér filcből a szemét 2X,
-fekete filcből szemet, és szemöldököt 2X, 2X,
-piros filcből a szájat, vastagabból a vasvilláját.
Ha csak vékonyabb piros filcünk van, a villát is 2X szabjuk, majd összevarrjuk, hogy legyen tartása.

Szabás előtt vegyük figyelembe, hogy kinek készül, a gyerek kezére méretezzük, egy 4-5 éves gyereknek való bábba a felnőtt kéz bele sem fér.



2.lépés:
varrjuk össze a szarvakat, és a farkat alul nyitva hagyva.
A farok kifordításához használjuk az evőpálcikát: az összevarrt, hegyes végét helyezzük a pálcika végére, és finoman toljuk a pálcikát előre.
Egy kis tömőanyaggal tömjük ki a szarvakat, és a farkat, utóbbinál megint segítségünkre lesz az evőpálcika, ezzel tudjuk helyére igazgatni a tömőanyagot. Varrjuk a fehér szemgolyóra a fekete karikákat, majd varrjuk fel az arcra.
A szájat, szemöldököt, vasvillát is rögzítsük.
Az orrnak való kis karikát nagy öltéslépéssel varrjuk körbe, majd húzzuk össze. Nagyon kevés tömőanyagot tegyünk bele, majd varrjuk össze, ezt is rögzítsük az arcra.



3.lépés:
Színt színére helyezve varrjuk össze a báb két oldalát, tisztázzuk el a széleket, majd alul hajtsuk fel.
4.lépés:
Fordítsuk ki a bábot. Varrjuk fel középre a farkát, majd belülről rögzítsük oldalt is.



5.lépés: Adjuk oda egy gyereknek, és nézzük végig az előadást.



Kukkants be Aledi boltjába:
http://www.aledi.meska.hu

3 megjegyzés:

kinga írta...

jópofa ez a báb :)

katafolt írta...

Gratulálok az interjúhoz és a bábhoz.Ördögi :-D

Aledi írta...

Köszönöm lányok. Az ördögi bábért az ihlető kisfiút illeti dicséret. Olyan igazi "rosszcsont", aki mindig valamin töri a fejét : )