Rólunk
- Bori és Réka
- A MESKA a Mindenféle Egyedi Saját Készítésű Alkotás-ok lelőhelye, ahol igényes, saját készítésű tárgyakat lehet adni-venni. Ezen a blogon keresztül szeretnénk megosztani mindenkivel a Meskával kapcsolatos tapasztalatainkat, és talán a gondolatainkat is erről-arról, kis világunk dolgairól. Kellemes olvasást!
2009. február 24., kedd
A Meska reklámozása
Az oldal 2008. júliusában indult, és fél év alatt hihetetlen sikereket ért el, a napi látogatásszámunk közelíti a 3000-et (ez napi 1300-1500 egyedi látogatót jelent).
Az oldal programozása és az elmúlt fél év reklámkampányai nagyon sok anyagi ráfordítást igényeltek.
Reklámra jelenleg is a havi bevételünk kb. háromszorosát fordítjuk, azonban szeretnénk, ha 2009. év végére lenne annyi bevételünk, amennyiből fedezni tudjuk a mainál még szélesebb, folyamatos reklámkampányt, és nem kellene saját erőből tovább finanszíroznunk az oldalt. Terveink szerint további 2 éven keresztül a teljes bevételt reklámra, és további alkotók bevonásának elősegítésére fordítjuk.
Mivel internetes cég vagyunk, célközönségünk tagjai napi internet felhasználók, akiket a leghatékonyabban az interneten keresztül tudunk elérni.
Emiatt a hagyományos reklámeszközök (Tv, rádió) amellett, hogy nagyon drágák, esetünkben nem lennének elég hatékonyak.
Gondold el, egy TV-ben elhangzott hirdetés után kinek jutna eszébe gép elé ülve az ott hallott webcím?
Míg az internetes reklámok esetében nem szükséges a webcím megjegyzése, csak egy átkattintás kell.
Reklámozás terén nagyon sokat köszönhetünk alkotóinknak, akik kitették a blogjukba, honlapjukra a Meska logóját, vagy pedig egyszerűen ajánlják honlapunkat különböző netes fórumokon és a környezetükben .
Természetesen ezen kívül is számos helyen reklámozzuk magunkat:
Fent vagyunk legalább 150 tematikus oldalon (lap.hu, linkpark.hu, lapozz.hu oldalak), és több környezettudatossággal, tudatos vásárlással foglalkozó weboldalon.
Ősszel több weboldalra helyeztünk el banner hirdetéseket, és voltunk több lap.hu oldal napi/heti ajánlójában.
Hirdetünk egy helyi budapesti újságban, ahol egy cikk is megjelent a Meskáról a karácsonyi bevásárlási láz idejében.
Ezen kívül 9 cikk és interjú jelent már meg az interneten a legkülönfélébb oldalakon (ezoterikus, bringás honlap, női magazin, gazdagmami, stb.), ami vagy kimondottan a Meskáról szólt, vagy a cikk érintette és ajánlotta weboldalunkat.
Az elmúlt fél évben megszámlálhatatlan vásárban, kiállításon, és biopiacokon terjesztettük már szórólapjainkat, névjegyeinket mind az alkotóknak, mind pedig a potenciális vásárlóknak. Több művelődési házban, alapanyagokat árusító boltban is kint vannak szórólapjaink.
Ez utóbbiért külön köszönet azoknak a lelkes meskásoknak, akik segítettek a szórólapok kihelyezésében, így nem csak Budapesten, hanem számos vidéki városban is megjelenhettünk.
Mindezek mellett folyamatos Adwords kampányokat futtatunk.
Ez azt jelenti, hogy amikor valaki beír egy keresőszót a Google keresőjébe, akkor a Meska hirdetése elsőként jelenik meg a találati lista tetején. A keresőszavakat amikre hirdetünk, folyamatosan változtatjuk a Meskán fent lévő termékek választéka alapján, illetve az ünnepek kapcsán.
Kampányaink szerencsére nagyon sikeresek, szinte kivétel nélkül 9-10-es mutatókkal futnak (1-10-ig osztályozva). Eleinte csak az ékszerekre és a patchwork termékekre hirdettünk, de mióta egyre több tiffany és egyéb termék van az oldalon, azóta a hirdetett keresőszavak számát megtöbbszöröztük.
A Meska átprogramozására azért is volt szükség, hogy az internetes keresőkben természetes találatként sok helyen szerepeljünk az első oldalon. Ez néhány hónap mire beérik, de a hatását már kezdjük érezni. E mellett internetes keresőmarketing szakembert is felkértünk, hogy néhány sűrűn használt keresőszóra a Google keresőnek mindig az első oldalán jöjjünk be. A keresőoptimalizáslás folyamatos.
Az elkövetkezendő időszakban tervezzük, hogy további újságokban helyezzük el a Meska hirdetését, illetve különböző PR cikkeket, interjúkat. Sajnos a legismertebb magazinok milliós nagyságrendű hirdetési tarifáit nem tudjuk megfizetni, de több kisebb újságban, egyesületi lapban, programfüzetben fogunk hirdetni, amiket számításaink szerint kimondottan a Meskára fogékony emberek olvasnak.
A 2009-es évben is szeretnénk minél több hirdetési lehetőséget megragadni, hogy az oldal látogatottságának növekedése hasonlóan dinamikus legyen, mint amilyen az indulást követő fél évben volt. A Meska stratégiai tervezése folyamatban van, a következő hetekben dől el, hogy az idei évben pontosan milyen további hagyományos és BTL reklám eszközökkel fogjuk népszerűsíteni oldalunkat.
Természetesen minden ötletet és segítséget nagyon köszönünk, bátran írjátok meg, ha tudnátok valamivel segíteni, akár kedvezményes hirdetési lehetőséggel, akár további szórólapok terjesztésével. Szívügyünknek tekintjük a magyar kézműves termékek népszerűsítését.
További sikeres meskázást Nektek, és minél több igényes, helyi alkotók által készített terméket a Meskára!!
Bori és Réka
2009. február 23., hétfő
Hétfői Meska portré. Bemutatkozik Larion!
Két hete indult sorozatunk folytatásaképp ezúttal Larionról olvashattok.
Jó szórakozást!
Meska: Kérjük mutatkozz be röviden azoknak, akik még nem ismernek. (Hogy hívnak, mivel foglalkozol, stb.)
Veres Erikának hívnak, Kecskeméten élek férjemmel és két, alig kiskorú leánygyermekünkkel.
Korábban évekig dolgoztam egy képgalériában, és amikor mindez váratlanul megszűnt (nem most volt) a sötétszínű kétségbeesés helyett azonnal lecsaptam a varrógépemre, mint egy lehetséges menekülési útvonalra........
Meska: Mióta alkotsz ezzel a technikával és ki vagy mi indított el ezen az úton?
Az alkotás kényszerei már ifjú gyermekkoromban erősen megmutatkoztak.
Mérhetetlen buzgósággal lecsaptam egy-egy érdekesebbnek tűnő textilanyagra, legyen az falvédő, óvatlanul félretett és készruhának szánt anyag, hatalmas lepedők és egyebek…Megpecsételődött a sorsuk…
Akkor még elég gazdaságtalan hozzáértéssel, de kiollóztam belőlük annyi darabot, mely elégnek tűnt az aktuális gumibabám legújabb kreációjához...
Roppant elégedetté tudott tenni egy ilyen folyamat vége...
Hát dicséreteket nem kaptam se Anyukámtól, se a Mamámtól, mikor rábukkantak a rosszul elrejtett, és kellőképpen szétszabdalt, szánalmas maradékokra...
Pedig látniuk kellett volna az útirányt, mely akkor is annyira kisikított belőlem...
Később már mindenféle kézműves technikákat kipróbáltam, ami érdekelt (nemezelés, ékszerkészítés, batikolás, kosárfonás...) és az is kiderült rólam,hogy az a bizonyos begyűjtős típus vagyok, a birtoklós.....
Akad is egy-két kütyü-mütyü a háztartásunkban, melyeket olykor beépítek a munkáimba. Amúgy meg rengeteg energiát kapok a különleges tárgyaimtól és inspirál a meglétük.
Az életem során mégis mindig a textil volt az, melyhez állandóan visszatértem.
Ehhez képest teljesen eltérő iskolai pályára kényszerültem: tévedésből élelmiszeranalítikus lettem és utána többféle, érdekesnek tűnő munkahelyen megfordultam, kisebb-nagyobb sikerélményekkel....... Az a pillanat, mikor elindultak üzleti útjukon a babáim, az első boldogságos GYES-es időszakomból formálódott ki.
A férjem a kecskeméti rajzfilmstúdióban dolgozik, így a jóízlésű munkatársain teszteltem le a babáim eladhatóságát, pedig akkor még kezdetlegesebb alakzatok jöttek ki a kezeim alól.....
Jelenleg a MESKA vérkeringésébe való kapcsolódás ad lendületet és aktivitást ezen a pályán.
Meska: Hogyan szoktál alkotni, miből merítesz ihletet?
Egyedül, zavartalanul, vad és energikus zenéket hallgatva (Quimby, Péterffy Bori, Nouvelle Vogue, MR2 Petőfi...), a nappalit elárasztva a színes textilhalmazokkal és várom a pillanatot, mikor összeáll a fejemben a következő órák termékeny megjelenési formája .
Az ihlet elég gyakran rám tör, bárhol-bármikor, valamiről-valakiről.... épületrészletről, mesekönyv illusztrációról, zenékből, TV-ből, netről......
Általában a nagy táskáim alján mindig meglapul az aktuális noteszom, melybe gyűjtöm a felvillanó ötleteim, melyeket igyekszem fizikailag mihamarabb kivitelezni.
Meska: Az alkotáson kívül milyen kedves időtöltéseid vannak még?
A családommal töltött idők értékes pillanatai, a jól megválasztott barátok, a minden évszakban a mindenhova bringázás, a zene egyfolytában, a fotózás-mánia, az olvasásmánia, a bábszínház, a net, de általában nyughatatlan emberként mindenre nyitott vagyok, amitől épülhetek és izgalmas-különleges élményt adhat az életemnek, érzéseimnek.
Még turkálókban is szoktam matatni...és imádok gyermekszemekben megfürdőzni...bírom az édességeket és a jól táncolható bulikat.....a hétköznapokat nem hétköznapokként élem meg, ettől kicsit hóbortosnak tűnhetek olykor, de ez így jó nekem...
Meska: Mit tartasz fontosnak általában az életben és alkotóként milyen értékeket képviselsz?
Az önkifejezés mindenféle megjelenítési formáit (az öltözködésben, alkotásaimban, gondolataimban, szavaimon keresztül) a derűt, a humort, az őszinteséget, a bizalmat, az örök kíváncsiságot, a nyitottságot, az érzékenység-érzelmek bátor kifejezését, a békesség megtartását, az élet szerethetőségét, és jobban esne lassabban élni, sokkal lassabban, mert oly rövidkének tűnik az életünk...
Alkotóként képviselem: a szenvedélyt, a játékosságot, a színek szeretetét és bátor alkalmazhatóságát, a szabálytalanságot, a pikantériát, az örömszerzést másoknak, a törekvést arra, hogy használható és kedves alkotások kerüljenek ki a kezeim alól…
Meska: Mit tanácsolsz azoknak az alkotóknak, akik nemrég kezdtek el árusítani a Meskán? Szerinted mi a siker titka?
Bátorságot, lendületet, maximális kivitelezési belső igényt, vállalják fel a bennük lakozó különleges megmutatkozást, és nem árt érteni a fotómasina nyelvén.....( nálunk, ha a férjem ráér és lefotózza a dolgaim szakszerűbben, akkor ez egyből lejön a képeimről )
A siker titka: egy jól megválasztott férj...., a lélekből és örömből való varrás, a jó szándékú-támogató és kedves biztatások bárkitől és az ebből fakadó lendület, a kitartás, az elszántság, az önbizalom, a bátorság, a nyitottság, a lelkesség…
Most ezek a gondolatok jutottak eszembe.
Meska: Megosztanál velünk egy apró tippet, vagy megmutatnád, hogyan készítesz el egy egyszerűbb tárgyat?
Nemrég készítettem textilből, textilfilccel rajzolt kitűzőt.
Nem olyan bonyolult dolog…
Első lépésben kivágtam papírból egy kerek sablonformát, amely az alapja lesz a kitűzőnek.
Kerestem hozzá fehér anyagot és kivágtam belőle 2 db-ot, úgy, hogy a sablont előtte gombostűkkel rögzítettem az anyaghoz.
Ha kitaláltuk a témát, mely rákerül a kitűzőre, akkor grafittal felvázoljuk a témát, majd textilfilccel átrajzoljuk.
Körbevarrjuk géppel a körszéleket, kifordítás nélkül, de hagyjunk ki egy kb. 1 cm-es kis nyílást, melyen keresztül lazán megtömjük vatelindarabkákkal.
Összevarrjuk a kis nyílást. A rögzítést úgy oldottam meg, hogy egy kis filckorongot varrtam fel kézzel a kitűző hátuljára, majd ebbe szúrtam bele a biztosítótűt.
A kész formára még varrtam kézzel türkiz színű fonalból egy kis plusz díszítést, és máris kész ez a gombócmadaras kitűző.
Nem annyira időigényes, gyorsan juthat sikerélményhez bárki, akinek van egy kis kézügyessége.
Csak bátran!
Larion Meska boltja: http://www.larion.meska.hu/
2009. február 20., péntek
Tavaszvarázslás
Köszönetképp kaptam tőle ezt a gyönyörű fényképet amit úgy gondoltam, megosztok Veletek.
Látjátok a méhecskét?
:D
Bori
2009. február 17., kedd
A KÉTEZREDIK!
Tegnap este 18 óra 11 perckor elkelt az oldalon a kétezredik termék, mégpedig Larion ’Basagyatyós tündérbabá’-ja:
Úgy gondoltuk, a szép kerek szám megér egy blog bejegyzést, és ha már a számoknál tartunk, íme ismét egy kis áttekintés arról, hogy hogyan is állunk most:
A Meskán a tavaly júliusi indulás óta 1384-en regisztráltak.
Közülük ma reggelig 339-en nyitottak saját boltot az oldalon.
Naponta átlagosan 1300-an nézegetik az oldalt, és az elmúlt 30 napban 36 823 visszatérő látogatónk volt!
Köszönjük Nektek a lelkesedést és a sok színvonalas terméket!
2009. február 16., hétfő
Hétfői Meska portré. Bemutatkozik Ameva!
Jó szórakozást!
Meska: Kérjük mutatkozz be röviden azoknak, akik még nem ismernek. (Hogy hívnak, mivel foglalkozol, stb.)
Évának hívnak, illetve két keresztnevem is van: Éva Helén :) Végzettségem szerint tanár vagyok, s nagyon szerettem azokat az időket, amit egy középiskolában töltöttem kis barátaim közt! Az élet aztán úgy hozta, hogy most itthon dolgozhatok párommal (annak minden előnyével és hátrányával), főleg multimédiát rakunk össze, programozással és egyebekkel spékelve. Férjemmel megosztottuk otthonunkat hű barátunkkal, Dönci kutyával, aki egy aranyos angyal-ördög foxterrier kispasi.
És mindemellett nagy álmokat álmodunk :) Reméljük, az idő beérleli őket!
Meska: Mióta alkotsz ezzel a technikával és ki vagy mi indított el ezen az úton?
Sokféle kézimunkát művelek, ami nem az én dicsőségem, ez inkább anyukámat illeti meg. Az első technika a horgolás volt, amit nagyon korán elkezdtem tanulgatni, három-négy éves lehettem. Anyukám már nagyon unta, hogy amint lerakta a kötését, és eltünt egy pillanatra, én azonnal kibányásztam a kosárból és átszedegettem a szemeket egyik tűről a másikra. Mentőötletként kaptam egy gombolyag színes horgolócérnát és kis fodros-virágos terítőket horgoltam láncszemekből, anya vigyázó szemei mellett :) A tűkkel azóta is jóban vagyok. Előkerült még a kötőtű, a nemezelőtű, a hímzőstű, a tompavégű hímzőtű keresztszemeshez, a varrógép tűje (ami volt, hogy ujjamba tört...), a gyöngyfűző tű... és mindenféle technika, ami ezekkel és ezek nélkül művelhető.
Meska: Hogyan szoktál alkotni, miből merítesz ihletet?
Sok minden meg tud ihletni. Egy zene, egy könyv, egy film... egy szép nő az utcán, egy hangulat... vagy épp valaminek a hiánya, amire ki kell találnom valami praktikus és szép megoldást :)
Meska: Az alkotáson kívül milyen kedves időtöltéseid vannak még?
Tulajdonképpen sajnálom az időt az alvástól... Ezen már hatévesen is morogtam... Ha netán szabadon dönthetek az időm eltöltéséről, és nem kézimunkázok, akkor általában filmet nézek, vagy olvasok, vagy zenét hallgatok (mint most is, Debussy Holdfényszonátáját :)), vagy csillagászkodok, vagy nézelődök barátaim blogján, vagy Dönci kutyával felfedezzük, hogy van-e még felfedeznivaló a vidéken. Gyakran több mindent csinálok, egyszerre...
Mindeközben lelkesen próbálom elnyomni magamban a tényt, hogy mennem kellene mosogatni.
Meska: Mit tartasz fontosnak általában az életben és alkotóként milyen értékeket képviselsz?
Béke önmagammal, harmónia a természettel, mindezt párommal megosztva... Alkotóként úgy gondolom, hogy az a darab, amit készítek: legyen szép, finom, nőies, hibátlan (már amennyire hibátlan maga az ember is...), nagyon jó (lehetőleg természetes) alapanyagokból, egyszerű, mégis részletgazdag, és hasznos...
Meska: Mit tanácsolsz azoknak az alkotóknak, akik nemrég kezdtek el árusítani a Meskán? Szerinted mi a siker titka?
Siker titkáról nem tudok beszélni :) Nem érzem magam "sikeresnek".
De pár dolgot elmondanék, hogy az elégedett vásárlókkal együtt örülhess!
Élvezd az alkotást!
Szeresd, amit csinálsz!
Próbálj meg minél magasabb szintet elérni, ismerj ki minden apró fortélyt!
Amit másoknak kínálsz, az munkád legjava legyen, büszkeségeid, amikről úgy gondolod, hogy tényleg olyanok lettek, mint tervezted.
Ha új technikával ismerkedsz, az első darabokat még ne add el, gyakorolj!
A fénykép fontosságára szeretném még felhívni a figyelmet.
Próbálj meg színhű, világos, éles képet készíteni. Egy olyan helyen, ahol látvány és leírás alapján vásárolnak tőled: tiszteld meg annyira látogatóidat, hogy a leírás is részletes legyen és a fotó is valósághű.
Meska: Megosztanál velünk egy apró tippet, vagy megmutatnád, hogyan készítesz el egy egyszerűbb tárgyat?
Egy olyan könyvjelzőt ötöltem ki nektek, ami olvasás közben se fog elveszni: helyes kis karkötőként funkcionál. Alakja, mint a fotókon is látszik: egy nagyobb virágalak, amiből egy dupla láncszemsor vezet a kissebbhez. Karkötő-funkciókor a kiskört belefűzzük a nagyvirág szirmai közé.
Szükséged lesz hozzá maradék fonalra, hozzá való horgolótűre, ollóra.
A horgolást a nagyvirággal kezdjük:
1. kör: 5 láncemből egy hamispálca segítségével kört alkotunk.
2. kör: a körben 8x ismétlődik a következő elem: 2 db egyszerre befejezett ráhajtásos pálca, köztük 3 láncszemmel (az első pálcát 2 db láncszem helyettesíti). A kört itt is egy hamispálcával fejezzük be.
3. kör: a körben 8x ismétlődik a következő elem: minden 3 láncszemes ívre 4 db egyszerre befejezett kétráhajtásos pálca kerül , köztük 5 láncszemes ívekkel (az első ívhez hamispálcákkal jutunk el, illetve az első kétráhajtásos pálcát 3 láncszemmel helyettesítjük). A kört hamispálcával kapcsoljuk össze.
4. kör: a kört kispálcákkal horgoljuk körbe (minden ívre 6 kispálcát horgoljunk.) Hamispálcával zárjuk le a kört.
Ezután elkezdjük a láncszemsort meghorgolni. Hosszát úgy állapítjuk meg, hogy a virágot felfektetjük a csuklónkra, és mikor csuklónkat megkerülve, elérjük a pálcával a virág szélét, akkor jöhet a kisvirág.
A láncszemsor végére még 5 láncszemet horgolunk, amit hamispálcával körré alakítunk. Ez volt a kisvirág első sora. A 2. sor megegyezik a nagyvirág második sorával.
3. sor: kispálcákkal körbehorgoljuk a kisvirágot (minden ívre 4 db kispálcát horgolunk). Hamispálcával zárjuk a kört.
Elkezdünk visszafele haladni. Mikor elérünk a nagyvirághoz, akkor hamispálcával rögzítjük a végét (vigyázva, hogy ne csavarodjanak a láncszem-sorok), és eldolgozzuk a cérnákat.
A kis virágokat még fel lehet dobni gyöngyökkel, kis gombbal, egyéb dekorációval :)
Ameva boltját itt találhatod meg: http://www.ameva.meska.hu/
2009. február 11., szerda
Megkésett mandulás korongok
Aztán valahogy nem jött össze, annyi tennivalóm akadt az ünnepek előtt, hogy még egy rövid 'Boldog karácsonyt' bejegyzésre sem futotta :/
De most bepótlom, mert ez a süti annnnnyira finom, hogy nem lehetek olyan önző, hogy csak magamnak tartogassam...
Bár ez eredetileg egy karácsonyi finomság, miért is ne lepnénk meg vele szűkebb környezetünket ( szívszerelmünket?) Bálint napra való tekintettel akár most szombaton?
2009. február 9., hétfő
Hétfői Meska portré. Bemutatkozik Bóbita.
Reméljük élvezettel olvassátok majd ezeket az ’interjúkat’ melyeknek segítségével talán kicsit könnyebben indulnak majd a dolgos hétköznapok is.
Sorozatunk indításaként és egyben kedvcsinálóként bemutatkozik Bóbita, aki mellesleg a Meska egyik szerkesztője is.
Hídvégi Borbála, alias Bóbita vagyok, a Meska egyik ’anyukája’.
A civil életben napi nyolc órában egy multi cég irodájában dolgozom, és a fennmaradó szabadidőmet próbálom, több-kevesebb sikerrel, beosztani a Meska és az alkotás között.
Lassan nyolc éve élek boldog párkapcsolatban egy fantasztikus emberrel, Marcival, akinek okos tanácsai és végtelen türelme nélkül a Meska azt hiszem nem is létezne.
Meska: Mióta foglalkozol ezzel a technikával és ki vagy mi indított el ezen az úton?
A ’babrálás’ mindig is jelen volt az életemben, már négy évesen ötvösnek készültem, családomat állandóan saját ’művekkel’ hökkentettem meg, és majd egy évtizedig jártam különféle rajziskolákba.
Szerintem kézidegességem van.
Egyszerűen muszáj mindig matatnom valamivel, nem tehetek róla, csak így érzem jól magam.
A varrás úgy 4 éve robbant be az életembe, akkoriban készült az első mackóm, aminek a szabásmintája is saját kreálmány.
Meska boltomban főleg géppel és kézzel varrt gyermekjátékokkal, és kisebb kiegészítőkkel, kitűzőkkel és hasonlókkal találozhatsz, de tele vagyok új ötletekkel, és a jövőben tervezem táskák és gyermekszobai falvédők készítését is.
Mostanáig szüleim vénséges Neumann gépét nyüstöltem, de pár hónapja megérett bennem az elhatározás egy saját gépre.
Kdatta tanácsait követve (amikért azóta is nagyon hálás vagyok!) több álmatlan éjszaka, és hatalmas sóhajtozások közepette vettem egy Pfaff márkájú masinát, akivel azóta is – sokszor éjszakába nyúlóan – ismerkedem.
Azt hiszem jó barátok leszünk, én meg a Pfaff ;)
Meska: Hogyan szoktál alkotni, miből merítesz ihletet?
Ihletet általában a kék metró Ferenc körút és Újpest közti szakaszán, munkába menet, vagy még inkább jövet szoktam kapni.
Ha leülök és becsukom a szemem, egy pillanat alatt módosult tudatállapotba kerülök és ilyenkor csak úgy cikáznak agyamban a jobbnál jobb ötletek.
Persze ismerve magamat ezeket leszállás után azonnal elfelejteném, ezért előrelátó módon mindig van nálam egy kis jegyzetfüzet, amibe ilyenkor gyorsan lefirkantom az ötleteket.
Az utastársak legnagyobb megrökönyödésére.
Persze hazudnék, ha azt állítanám, hogy mások alkotásai teljesen hidegen hagynak.
Sokszor ’megihletődöm’ egy-egy kirakat, vagy interneten látott csoda láttán, de ilyenkor az ötletet addig gyúrom, csűröm-csavarom, hogy a végeredményben totálisan benne vagyok én is.
Meska: Az alkotáson kívül milyen kedves időtöltéseid vannak még?
Fú, hely hiányában csak a legfontosabbak;
Imádok minden, szabad ég alatt űzhető sportot, a túrázást, hegymászást, lovaglást, síelést, korcsolyázást, evezést, és a kerti ágyásban hajlongást (utóbbitól is tud az ember lányának izomláza lenni, hajajj. Főleg a tomporában.Tehát sport ez is).
És ékszereket is szoktam készíteni ;)
Meg olvasni is, ha egy pillanatra alábbhagy a kézidegességem.
Az utóbbi időben meglehetősen rákaptam a korábban lenézett hangos könyvekre.
Nagyon praktikus, ha varrás, vagy egyéb babrálós tevékenység közben az ember mellesleg még ’olvasni’ is tud; és vicces, hogy sokszor mennyire befolyásolja a készülő művet az aktuális ’olvasmány’.
Meskázni is nagyon szeretek;
Örülni minden új tehetségnek, minden új boltos első eladásának, a statisztikában az új ’csúcsoknak’.
Ja, ki ne felejtsem, jókat enni is szeretek!
Meska: Mit tartasz fontosnak általában az életben és alkotóként milyen értékeket képviselsz?
Az életben azt tartom fontosnak, hogy azt csinálhassam, amit szeretek, és hogy értelmes, hasznos célokért dolgozhassam nap mint nap.
Ezen kívül fontosnak tartom, úgy általában, az alázatot.
Hogy becsüljük meg, és örüljünk annak, amink van; a szerető társunknak, az egészségünknek, a tehetségünknek, a minket körülvevő természet csodáinak.
A mindennapokban próbálok tudatosan, a természet kímélését szem előtt tartva élni:
Hétközben tömegközlekedek, igyekszem, amit csak lehet újra hasznosítani (ezzel egyébként sokszor szűkebb környezetem idegeire megyek) és a boltban is előnyben részesítem az újrahasznosítható csomagolású, lehetőleg hazai előállítású termékeket, amikkel nem kellett kamionoknak országhatárokon át fel-alá furikázniuk.
Alkotóként is a környezettudatosság a legfontosabb elvem.
A ’flancos’ új anyagok helyett sokkal szívesebben álmodok bele játékokat a megúnt, akár kidobásra szánt anyagokba.
Olyan jó látni, mikor ezeknek az újjászületett tárgyaknak aztán valaki örül!
Meska: Mit tanácsolsz azoknak az alkotóknak, akik nemrég kezdtek el árusítani a Meskán? Szerinted mi a siker titka?
Mindegy, hogy milyen technikával dolgozol, a lényeg az, hogy szeresd, amit csinálsz, és varázsold el saját magad az alkotásaiddal; ezután meglátod más is hasonlóan ’elvarázsolódik’ majd tőlük!
Eddigi tapasztalataim szerint az első eladás jön össze a legnehezebben mindenkinek, utána a többi már megy magától.
Ha belegondolsz, nincs ezen semmi meglepő, hisz az embereknek kell egy kis idő, míg kialakul a bizalmuk és megbarátkoznak egy ’ismeretlen’ alkotóval.
Még egy tanács: ne sajnáld a pénzt egy jó fényképezőgépre, illetve az időt annak kiismerésére!
Egy jó fotó (főleg internetes árusításkor) száz szónál is többet ér!
Meska: Megosztanál velünk egy apró tippet, vagy megmutatnád, hogyan készítesz el egy egyszerűbb tárgyat? (minimum 2 maximum 4 lépésben bemutatva, fotókkal illusztrálva)
Persze ;)
Korábban nagyon szerettem köveket festeni, de sajnos mostanság erre egyre kevesebb időm jut.
Az alábbiakban egy dunai kavicsra festett házikó elkészítését szeretném bemutatni.
1. Amire szükséged lesz:
- 1 db többé- kevésbé házikó alakú kő, ami egy sima felületen megáll a talpán
- többféle vastagságú ecset
- matt akrilfesték
3. Egy nagyon finom, lehetőleg 0-ás ecsettel, alulról felfelé haladva megfestem a tető cserepeit. Ezekhez a vékony vonalakhoz nem fekete, hanem nagyon sötét barna festéket használok, amit pirosból és zöldből keverek.
A bemutatott ház egy alapverzió, de a fantáziádra van bízva, mi minden festesz még rá; erkélyt, repkényt, fát, bolt kirakatot, vagy ami még eszedbe jut.